6,6 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés decemberben a novemberi 5,9 százalék után a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan.
A decemberi adat több mint 30 éve, 1991 júliusa óta a legmagasabb, ami részben annak a következménye, hogy Törökországban 36,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Törökországot nem számítva az OECD-országok inflációja 5,6 százalék volt decemberben a novemberi 5,3 százalék után.
Az energiahordozók árnövekedése az OECD-országban 25,6 százalékra lassult a novemberi 27,6 százalékról, ugyanakkor az élelmiszerek áremelkedése 5,5 százalékról 6,8 százalékra gyorsult.
Az élelmiszer- és energiaárak nélküli, úgynevezett maginfláció 4,6 százalék volt decemberben az egy hónappal korábbi 3,9 százalék után.
Az OECD-országokban tavaly átlagosan 4 százalék, 2000 óta a legmagasabb volt az infláció, jóval magasabb a 2020. évi 1,4 százaléknál. Tavaly az energiaárak 1981 óta a legnagyobb mértékben, 15,4 százalékkal emelkedtek, míg 2020-ban még 6,5 százalékkal csökkentek.
2021-ben a maginfláció 2,9 százalék volt az egy évvel korábbi 1,8 százalék után.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex az eurózónában 5 százalék volt decemberben a novemberi 4,9 százalék után, az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 2,6 százalékon maradt. Az Európai Unió statisztikai hivatalának előzetes számításai szerint a HICP növekedése 5,1 százalékra gyorsult januárban, miközben a maginfláció 2,3 százalékra lassult.
A G20-országokban az infláció decemberben 6,1 százalékra emelkedett az előző havi 5,9 százalékról. Különösen Indiában nőttek a fogyasztói árak, a novemberi 4,8 százalékról 5,6 százalékra decemberben, Dél-Afrikában 5,9 százalékra 5,5 százalékról és Indonéziában 1,9 százalékra 1,7 százalékról. (MTI)