Az Intrum és a GKI elemzése szerint jó esetben az év vége felé várható az inflációs adatok javulása, a forint-árfolyamot és a fogyasztói árakat a következő években a költségvetés egyensúlyba hozása érdekében hozott állami intézkedések határozhatják meg. Idén már a cégek közel háromnegyede kényszerült áremelésre, ami a fizetések emelkedése mellett is csökkentette a magyar háztartások fizetőképességét.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Intrum, Magyarország vezető követeléskezelő vállalatának negyedéves lakossági fizetőképességi jelentése (Intrum Fizetőképességi Index, IFI) részletesen elemezte az inflációt és annak hatásait, tekintettel arra, hogy ez ma a családok fizetőképességét leginkább befolyásoló tényező. 2022 első negyedévében folytatódott a magyar háztartások fizetőképességének enyhe növekedése az Intrum és a GKI mutatója alapján, a fizetőképességi index értéke negyedéves szinten 2, éves alapon 16 százalékkal nőtt, vagyis az időszakban javult a háztartások pénzügyi egyensúlya.
„Az év elején folytatódott a magyar gazdaság kilábalása a koronavírus-válságból, ami magával hozta a bérek növekedését is. Az inflációs adatok alapján azonban hamarosan megfordulhat a tendencia” – mondta Deszpot Károly, az Intrum CMS igazgatója. Deszpot Károly emlékeztetett arra, hogy a magyar áremelkedési ütem, főként a kormány és a jegybank laza pénzpolitikája miatt már évek óta az egyik legmagasabb az EU-ban: az infláció már 2020 januárjában 4,7 százalék volt, tavaly decemberben elérte a 7,9 százalékot, majd idén márciusban pedig a 8,5 százalékot, ami tizenöt éves csúcs.
A mostani infláció mögött már nemcsak a belső fogyasztás emelkedése, hanem a forint többi valutához viszonyított gyengülése is áll. Ez pedig az importcikkek drágulását eredményezte, a GKI havi kereskedelmi felmérése szerint emiatt a magyar cégek mintegy 70 százaléka már februárban áremelésre kényszerült. Az Intrum előrejelzése szerint az orosz-ukrán háború hatásai tovább erősítik ezt a folyamatot, így még a nyári hónapokban is magas áremelkedések várhatók. „Jó esetben is csak 2022 második félévében indulhat meg az infláció érezhető csökkenése. Ennek mértékét fékezheti le a hatósági ármaximálás visszavonása” – mondta Deszpot Károly.
A magas infláció csökkenti a lakosság fizetőképességét, hiszen a kiadásaik gyorsabban nőhetnek, mint a bevételeik. Az idei első negyedév végére az inflációs előrejelzések 8-10 százalékon álltak, ami, ha változatlan marad, felemészti az idei év reálbér- és reálnyugdíj növekedését. Vagyis a mostani tendenciák alapján az eddigi növekvő fizetőképességi index idén csökkenésnek indulhat, ahogy romlik a családok pénzügyi helyzete.
Az Intrum elemzése szerint az idei inflációval nehéz lesz megbirkózni, hiszen a döntéshozóknak egyszerre több akadályt is le kéne küzdenie: az árak stabilizálását nehezíti a magas költségvetési hiány, a kereskedelmi deficit és az EU-s források folyósításának akadozása. A május végén bejelentett különadók rövid távon szintén hozzájárulhatnak az áremelkedéshez, éves viszonylatban azonban javíthatják a költségvetés egyensúlyát, ezzel a forint árfolyamát és a fogyasztói árakat is stabilizálva.
„Idén a magyar gazdaság kilátásai gyökeresen megváltoztak, és a kormánynak a növekedés fenntartása, az infláció visszaszorítása között kell egyensúlyoznia. Emiatt az év végéig még várhatóan a magas infláció és a lakossági fizetőképesség csökkenése lesz jellemző, a következő évben viszont már enyhülhetnek ezek a trendek, amennyiben sikeresnek bizonyul a válságkezelés” – mondta Deszpot Károly.
Az Intrum fizetőképességi indexről
Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen készítette el az Intrum fizetőképességi indexet, mely a magyar háztartások fizetőképességét mutatja meg. Az index elkészítéséhez főkomponens-analízis módszertanát használtuk fel, melyet az úgynevezett PCA adatredukciós módszertannal végeztünk. Az indexet négy kiemelt változó alkotja: az Intrum adatbázisából kinyert arányszám, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése a lakosság helyzetéről, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése a magyar lakosság pénzügyi várakozásának előrejelzéséről, valamint az MNB kamatokra vonatkozó adatai.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2004 óta ISO minőségbiztosítási rendszert működtet. A minőségbiztosítási rendszer elemeként folyamatosan felülvizsgáljuk és auditáljuk a különböző projektjeinket.
Minél magasabb az Intrum fizetőképességi index értéke, annál jobban képes a lakosság fizetési kötelezettségeit teljesíteni. Az Intrum fizetőképességi index szoros korrelációt mutat a gazdasági növekedéssel, a fogyasztással és a bankrendszerben lévő hitel-nagyságokkal. Továbbá olyan változókkal is együtt mozog, mint a nettó átlagkereset, a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta és a bruttó hitelállomány nagysága – utóbbi kettővel ellentétes irányban. Ebből adódóan az index képes megragadni a gazdasági konjunktúrát, valamint a hitelvolumeneken keresztül a lakosság fizetőképességének javulását vagy romlását.
Az Intrumról
Az Intrum az iparág vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalata, mely Európa 24 országában van jelen. Az Intrum vállalatok fellendülését segíti azzal, hogy támogatja ügyfeleit, és olyan megoldásokat kínál, amelyek igénybevételével mérhetően javul ügyfeleinek cash-flow-ja és hosszú távú jövedelmezősége. A társaság küldetésének fontos része, hogy az egyéneket és a vállalatokat is támogassa az adósságmentesség elérésében. Az Intrum mintegy 10 000 elkötelezett szakembere közel 80 000 vállalatnak segít Európa-szerte. 2019-ben az Intrum proforma árbevétele elérte a 16 milliárd svéd koronát (540 milliárd forintot). Az Intrum központja Stockholmban, Svédországban található, részvényeit a Nasdaq Stockholm tőzsdén jegyzik. Tovább információkért látogasson el a http://www.intrum.com weboldalra.