Több mint 6 százalékkal csökkentek a lakásárak a második negyedévben a járvány okozta bizonytalanság miatt. Erre az utóbbi öt évben nem volt példa.
Ahogy arra számítani lehetett, a koronavírus-járvány átrendeződést hozott a lakáspiacon. A kínálati adatokból már látható volt, hogy a múlt év közepén megtorpanó drágulás után legjobb esetben is stagnálás lesz egyes lokációkban, de több helyen mérséklődés várható a használt lakásoknál. Az előzetes KSH-adatokból pedig az látszik, hogy a második negyedévben éves szinten 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak a használt lakások - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - saját adatokon és a hivatalos statisztikákon alapuló - elemzéséből.
“Az elmúlt öt évben az idei második negyedévben először fordult elő, hogy a használt lakások ára éves szinten csökkent. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakáspiacon is bizonytalanságot hozott a koronavírus-járvány megjelenése. A kereslet és a kínálat jelentősen visszaesett az első hullám legsúlyosabb időszakában” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Márciusi közepétől április végéig a kereslet 10-40 százalékkal esett vissza éves szinten, a feladott hirdetések száma pedig 10-30 százalékkal csökkent azokban a hetekben az ingatlan.com adatai szerint. “Ne felejtsük el, hogy ebben az időszakban volt érvényben a kijárási korlátozás. Akiknek muszáj volt eladni az ingatlanukat, mert például már megtalálták a következő otthonukat, azok kénytelenek voltak engedni az árból” - tette hozzá a szakember. Balogh László a hivatalos adatokról azt is elmondta, “Egyelőre csak az előzetes számok jelentek meg, ezért a használt lakásoknál 6,3 százalékos árcsökkenés mértéke még változhat. Az egyelőre még kérdés, hogy mennyire lesz tartós az árcsökkenés. Az viszont lényeges, hogy újabb erőteljes drágulásra egyelőre nem lehet számítani.” Az ingatlan.com elemzése a hivatalos adatokat idézve azt írja, hogy a használt lakások az éves árcsökkenés ellenére a 2015-ös szinthez képest 60 százalékkal voltak drágábbak a második negyedévben, az előző negyedévhez képest 8 százalékos volt a hanyatlás. Az új lakások ára éves szinten 1,4 százalékkal még növekedni is tudott. Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy októberben első három hetében a használt lakások kínálata 8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, és jelenleg 142 ezer lakóingatlan-hirdetésből tudnak válogatni a vevők. A használt lakások iránti kereslet pedig 19 százalékkal mérséklődött. Balogh László szerint a mostani és a következő hónapokban a lakáspiac, ezen belül a használt lakások szegmense változékony arcát mutatja majd. Egyrészt azért, mert a járvány alakulása még bizonytalan, másrészt az állami lakástámogatási rendszerben bővítése miatt sokan kivárnak. Részben azért, mert az elmúlt hetekben kiderült, hogy az állami lakástámogatási rendszer 2021-től több új elemmel bővül. Például az lakásépítés áfájának 5 százalékra történő csökkentése, a lakásfelújításokra ígért maximum 3 millió forintos állami támogatás bevezetése, valamint a családi otthonteremtési kedvezménnyel - azaz a csokkal - vásárolt lakásoknál az illeték elengedése, ezek a lépések pedig lendületet adhatnak a piacnak. Részben ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy az új lakások és házak iránti érdeklődések száma október első három hetében 40 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban.