A felmérések készítése óta soha nem volt ilyen alacsony az elérhető új építésű lakások száma a fővárosban, derült ki az Otthon Centrum összegzéséből: a visszaesés meghaladja a tíz százalékot, miközben egy négyzetméter átlagos kínálati ára már 1,4 millió forint, ami 27,5 százalékos emelkedés az egy évvel ezelőttihez képest.
Az Otthon Centrum 2022. júniusi felmérése szerint jelenleg 354 új építésű lakásberuházás van folyamatban Budapesten, melyekben 28 ezer lakás épül. A projektek 16,5 százalékkal, a lakások száma pedig 12,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A lakásállomány 34,4 százaléka, 9,6 ezer lakás egyelőre csak tervezett, ami 2 százalékkal több, mint a tavalyi második negyedévben. Csakhogy a hirdetett lakások száma 15,8 százalékra csökkent, ami így már csak 4,4 ezer elérhető lakást jelent. Ez a szám az Otthon Centrum által végeztett felmérések kezdete óta nem volt ilyen alacsony.
Ebben a negyedévben 33 új projekt és nagyjából 1700 lakás jelent meg az online felületeken, ami az egy évvel ezelőtti értékekhez képest számottevően alacsonyabb, tavaly ilyenkor 37 projektben 2500 lakás kivitelezése indult el.
A kevesebb lakás tovább növelte az egyébként is meglódult árszintet: a hirdetett projektek kínálati átlagára 1,419 millió forint négyzetméterenként, ami jelentős, 27,5 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Ugyanakkor a kerületek között szokás szerint jelentős a szórás, a kínálati négyzetméterár 835 ezer és 2,435 millió forint között ingadozik. A projektek között még drámaibb a különbség: a legalacsonyabb projekt átlagára 669 ezer, a legdrágábbé pedig 3,67 millió forint. Előbbi a XXIII., utóbbi a XII. kerületben fordult elő.
A legdrágább kerületek sorrendje megfelel a korábbi gyakorlatnak, a kínálati négyzetméterárakat a XII. kerület vezeti 2,44 millió forinttal, amit az I. kerület 2,38 millió forinttal, és II. kerület 1,26 millió forinttal követ. A legkedvezőbb árfekvésű városrészek sorrendjét a XXIII. kerület vezeti 835 ezer, a XVI. kerület 942 ezer, a XIX. kerület 954 ezer forintos négyzetméterárral. Abszolút árban azonban továbbra is a Dél-pesti kerületek a legolcsóbbak.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is a legdrágább és olcsóbb kerületekben épül a legkevesebb lakás. Azokban a kerületekben, amelyekben több ezer új lakás kivitelezése indult el (a IX., XI., XIII. kerületekben), a kínálati négyzetméterár középértéke 1-1,5 millió forint között váltakozik. Ez az árszint a legtöbb kerületre jellemző. Ennél valamivel drágább a III. kerület és a Belváros, míg néhány külső pesti kerület ennél olcsóbb.
Az Otthon Centrum elemzése szerint a második negyedév piaci folyamatai összefüggnek egymással. Az ingatlanpiaci adatok – vagyis a projektek és meghirdetett lakások számának csökkenése és az árak emelkedése, miközben a tervezett projektek száma változatlan – azt mutatják, hogy a beruházók elkezdik ugyan az engedélyeztetési eljárást, de a hirdetéssel kivárnak, míg a vásárlók sietnek a vásárlással. A jelenség magyarázata a romló hitelezési feltételek, és a szomszédban dúló háború szülte bizonytalanság. Az elemzésből az is kiderül, hogy a fővárosban évek óta Angyalföldön épül a legtöbb lakás, és ez ebben a negyedében sem volt másképp: a XIII. kerületben a 67 projekt 8,6 ezer épülő és tervezett lakása kiemelkedő szám kerületek között.
Angyalföld eddigi legnagyobb kihívója a Budai oldalon a XI. kerület volt, ám a legújabb piaci dinamika megváltoztatta a tavalyi sorrendet, 39 projekttel a második helyre lépett elő a III. kerület. Lakásszámban azonban még mindig Kelenföld a második 5800 épülő lakással. A legkevesebb lakás továbbra is az I. és V. kerületben épül, így az előző negyedévben ismertetett változás (amely szerint már nem a Dél-pesti kerületekben épül a legkevesebb lakás) tovább erősödött. A két kerületben száz alatti új építésű lakásszám jellemző, és mindkét kerületben 3-3 projekt ismert.