Ingatlanpiaci meglepetés a javából: nem a házak, a lakások ára csökken

Megállt a drágulás üteme, egyes lakástípusoknál pedig már elindult a csökkenés is. Budapesten akár 3,5 százalékkal kedvezőbb áron találhatunk téglalakásokat, míg a panelek esetében a csökkenés mértéke eléri a 2,5 százalékot. 

 

Tavaly minden lakástípusnál és régióban nőttek az négyzetméterárak a 2021-es átlaghoz képest, derült ki az Otthon Centrum elemzéséből. A lakástípusok között, országos átlagban, nem volt számottevő különbség, az új építésű- és téglalakások, valamint a használt házak árai egyaránt 25 százalékkal emelkedtek 2022-ben, míg a panellakások drágulása ennél is markánsabb, 31 százalékos volt 2021-hez viszonyítva.

A trend azonban az év második felére megállt, az áremelkedés üteme lassult, a negyedik negyedévben pedig már sok helyen csökkenést is tapasztalt az Otthon Centrum. Országos átlagban a használt lakások árai 4, a házak árai pedig 5 százalékkal mérséklődtek 2022 III. negyedévéhez képest.

A változás a fővárost is elérte, ám meglepő módon nem a házak, hanem a lakások árában érezhető a fordulat: a használt téglalakások ára 3,5 százalékkal, a paneleké 2,5 százalékkal csökkent Budapesten.

A budapesti téglalakások átlagos négyzetméterára 963 ezer forint volt a tavalyi év utolsó három hónapjában. A legdrágább továbbra is az V. kerület 1,2 millió forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet holtversenyben a II. és III. kerület követ 1,12 millióval. Szintén milliós négyzetméterárat mért az Otthon Centrum a XI., XII. és XIII. kerületben. A fővárosban az I. kerület az egyetlen, ahol az előző negyedévben még milliós átlagos négyzetméterár, az utolsó negyedévben 968 ezer forintra csökkent. Ennél valamivel olcsóbb (944 ezer forint/négyzetméter) a VI. kerület, és a XIV. kerület (928 ezer forint/négyzetméter), a többi pesti kerületben pedig 700-800 ezer forint a négyzetméterár átlaga. A pesti oldalon a legdrágábbnak a XV. és XVI. kerület, míg legolcsóbbnak a XXI. kerület bizonyult.

Az árak a III. negyedévhez képest hektikusan alakultak: az I. kerületben 8 százalékkal csökkentek, de például a IV., V., XII. kerületben 10 százalékot meghaladó áresést mutatott ki az Otthon Centrum összegzése, igaz, ebben némi árkorrekció is van, hiszen ezekben a kerületekben volt a legnagyobb mértékű áremelkedés a III. negyedévben. A másik véglet a III. és X. kerület, ahol nem, hogy nem estek, de még 15 százalékkal emelkedtek is az árak a III. negyedévhez képest. A válságállóként emlegetett XI. kerületben 3,5 százalékkal nőttek az árak, míg a szintén népszerű XIII. kerületben ugyanennyivel csökkentek. A külső pesti kerületekben átlagosan 6,5 százalékos visszaesés volt mérhető az előző negyedévhez viszonyítva.

A panellakások piacán is fordulatot hozott az elmúlt év. A házgyári lakások átlagos négyzetméterára 743 ezer forint volt az év utolsó negyedévében, ami 2,5 százalékkal alacsonyabb az előző negyedév átlagánál. A legdrágább kerület ezúttal a XIII., 928 ezer forintos négyzetméterárral. Ezzel a sokáig listavezető XI. kerületet előzte meg a belvárosi kerület, ahol átlag 900 ezer forintért cseréltek tulajdonost a házgyári lakások. A dobogóra még a XIV. kerület fér fel 800 ezer forinttal. A népszerű III. kerületben átlagosan 750 ezer forint volt a fajlagos ár, csakúgy, mint a XIX. kerületben, míg a IV. kerületben 700 ezer a négyzetméterár középértéke. A kerületek többségében stagnáltak a négyzetméterárak, vagyis a változás 3 százalékon belül alakult. Ettől a III., IX kerület tér el, ahol 4 százalékkal, valamint a VIII., ahol 8 százalékkal csökkentek a négyzetméterárak, míg számottevő, 16 százalékos áremelkedés csak a XIII. kerületben volt kimutatható.

A családi házak négyzetméterára 739 ezer forintra emelkedett tavaly év végére, ami az előző negyedévhez képest 23 százalékos emelkedést jelent. Ugyanakkor a számok azt mutatják, hogy a fővárosban csökkent a kereslet a használt házak iránt. Elsősorban a jó állapotban lévő házak tarthatnak nagyobb érdeklődésre számot, ezért emelkedhettek a négyzetméterárak. A legdrágább a II. és a XII. kerület, ahol átlagosan egy millió forintra nőtt a négyzetméterár, míg a III. kerületben 975 ezer forint a középérték. Ezzel szemben a külső pesti kerületekben 585 ezer forint a fajlagos ár. A legdrágább a XV. kerület átlagosan 778 ezer, míg a legolcsóbb a XVII. kerület 450 ezer forinttal.

Hirdetés átugrása →