Meghirdették a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt hétfőn Budapesten.
A versenyre 14-19 éves fiatalok nevezhetnek önálló projekttel 2021. november 25-ig, az első fordulóból továbbjutóknak 2022. április 1-ig lesz lehetőségük a részletes kidolgozásra.
A verseny ünnepélyes meghirdetésén Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a mérlegelő gondolkodás, a kreativitás fejlesztése fontos célja az oktatási rendszernek.
Hozzátette, az újítások, innovációk tehetik hatékonyabbá, eredményesebbé a jövő Magyarországát, megalapozzák az emberek jólétét, életkörülményeit.
Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt három évben Magyarországon a kutatás-fejlesztés, innovációs források megtöbbszöröződtek.
Rámutatott arra, hogy a hivatal pályázati rendszere sokrétű, egyaránt támogatja a kutatóvá, illetve a vállalkozó válást. Minden érdeklődőnek biztosítják a lehetőséget arra, hogy élethelyzetének megfelelően be tudjon kapcsolódni a támogatási rendszerbe.
Rácz Zsófia a fiatalokért felelős helyettes államtitkár elmondta, a nemzeti tehetség programban az idén 3,6 milliárd forintot fordítanak tehetséggondozásra. A forrás egy részét a központi költségvetés, egy részét pedig a felajánlott adó adja.
Hozzátette, több ösztöndíjat működtetnek, és fontosnak nevezte, hogy a fiatalok minden lehetőséget megragadjanak tehetségük kibontakoztatására.
Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke bejelentette, hogy a hétvégén online térben megszervezett európai ifjúsági tudósok versenyének döntőjébe jutott öt magyar fiatal eredményesen szerepelt, hárman különdíjat hoztak el.
A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával hirdette meg a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.
Az idei kiírás szerint a kreatív fiatalok összesen ötmillió forint jutalmat kaphatnak, míg a dobogós helyezés 100 többletpontot fog érni a 2022. évi egyetemi felvételi eljárás során. A legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban részesülnek.