Rekord mennyiségű sikersztori a gazdasági visszaesés idején. Ezzel a felütéssel kezdte beszámolóját Papp Tibor, a könyveléssel, adótervezéssel és válságmenedzsmenttel foglalkozó Írisz Office Zrt. vezérigazgatója. Cikkünkben arról számol be az idén 20 éves vállalkozás első embere, miként tudnak a kialakult gazdasági helyzetből tőkét kovácsolni.
Konkrétan milyen lehetőségek keletkeztek a vírushelyzet okán?
A számosságát tekintve csak a kategóriákat ismertetem: gazdasági mentőcsomag első intézkedései között megtaláljuk a hitelmoratóriumot, az adókedvezményeket, az adókönnyítéseket, valamint a támogatásokat. Ezeken felül a pályázatok és a támogatott hitelek jelentenek kiemelkedő lehetőségeket.
A mostani bizonytalan helyzetben ki tudják használni a vállalkozások a kínálkozó lehetőségeket? Van kellő kapacitásuk a megvalósításra?
Sőt, erre most van igazán, lehetőség, idő és forrás. Mert mi jellemezte eddig a kevésbé hatékony vállalkozásokat? Hitel, faktor és szállítói kintlévőségek növekedése mellett elodázták a reorganizációt. Azonban a régi technikák most nem működnek, változtatni kell; szerencsére a hitelmoratóriumok és a NAV biztosította fizetési könnyítések, adnak időt a kialakult helyzet átértékelésére.. Most a tervezésen van a hangsúly! Új üzleti tervet készítünk, a nem hatékony üzletágakat leépítjük, a hatékonyakat fejlesztjük. Ezekhez hitelt és pályázati forrást rendelünk - sok esetben úgy, hogy az elmúlt évek könyvelésében keressük meg a hibát és tesszük hitelképessé, pályázatképessé a társaságokat.
Mit kell tennie mindezért egy nehéz helyzetben lévő vállalkozás vezetőjének?
Nem kell, hogy nehéz helyzetben legyen a vállalkozás, hiszen a lehetőségek adottak. Az ugródeszka mindenki számára adott, talán csak a nehéz helyzetben lévők motiváltabbak.
A kezdeti teendő roppant egyszerű, nem kell hozzá más, mint egy 2019-es és 2020-as aktuális főkönyv, és egy vezetői konzultáció. Sajnálatos módon rendre azt tapasztaljuk, hogy a lehetőségek ki nem használásáért pont a mi szakmánk, a könyvviteli szolgáltatás a felelős; pedig mi könyvelők, tanácsadók ismerjük a céget, látjuk a pénzügyi lehetőségeket és tudjuk annak módját, hogy azokat hogyan fordíthatjuk ügyfeleink javára.
Ez így elég egyszerűnek tűnik.
De hiszen mit várunk el egy cégvezetőtől? Vegye észre a problémát, lássa meg a vállalkozásában a szűk keresztmetszetet, keressen a megoldandó feladatra egy jó szakembert vagy beszállítót, és tudja kiadni a feladatot. Ezt követően már csak a számonkérésre, a kontrollra kell fókuszálnia.
Végül, milyen tanácsot adna a magyar cégvezetőknek?
Merjenek döntést hozni, merjenek belevágni. A halogatással lemaradnak vagy elbuknak, míg ha előre lépnek, úgy a túlélés, a siker lesz a jutalmuk.