December elején elkezdődött a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott Xtend piacán a platformon elsőként megjelenő vállalat, az emelés-technikai megoldásokkal foglalkozó Megakrán Nyrt. részvényeivel.
A Megakrán úttörőnek számít a BÉT történetében. A vállalkozás az elsők között csatlakozott a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport közös ELITE Programjához, és elsőként pályázott sikerrel a tőzsdeérett kkv-kat finanszírozó Mentoring Programunkon. Most örömmel üdvözöljük a BÉT Xtend piacán a céget, hiszen a Megakrán mintapéldája annak a folyamatnak, amely során egy hazai középvállalat tőkeerős, versenyképes nagyvállalattá válhat. Bízunk abban, hogy a nyílt piacon tovább halad növekedési pályáján – nyilatkozta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója.
A bevezetés napján Langmáhr Tamás, a cég igazgatóságának elnöke, Vitkovics Péter, a felügyelőbizottság elnöke, valamint Seres Réka vezérigazgató-helyettes indította meg a kereskedést a BÉT csengőjének megszólaltatásával. A speciális emeléstechnikai és gépsortelepítési feladatokat, valamint több, szorosan ehhez a tevékenységekhez kötődő kiegészítő szolgáltatást nyújtó Megakrán folyamatos beruházások, szervezeti átalakítás és innovatív fejlesztések révén vált tőzsdeérett vállalattá. A cég ügyfélkörét jellemzően az elektronikai, az élelmiszeripari, a gyógyszeripari és az energetikai szektorból érkező iparvállalatok alkotják. A vállalat a tőkeági finanszírozás segítségével további fejlesztéseket, kapacitásbővítést, piaci terjeszkedést kíván megvalósítani.
A tőzsdei megjelenéshez a Megakrán számára nem csupán anyagi, hanem szellemi tőke bevonására is szükség volt. A BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport közös, vállalatfinanszírozási ismereteket, cégvezetési módszereket és networking lehetőségeket nyújtó ELITE Programjának első turnusához épp e célból csatlakozott az ambiciózus vállalat. A Megakrán volt továbbá az első cég, amely a BÉT Mentoring Programja keretében támogatást nyert a tőzsdeérett kkv-k tőzsdei bevezetését finanszírozó GINOP-pályázaton idén júniusban.
„A daruzási és géptelepítési szolgáltatások piacát főként osztrák, német és angol cégek uralják régiónkban. Olyan elektromos darui, amelyekkel mi rendelkezünk, egy vállalatnak sincsenek a Kárpát-medencében. Újabb gépekkel már a külföldi piacokon, Szlovákiában és Ausztriában is elvállalhatunk megbízásokat, és régiós céggé válhatunk mi is. Ez a célunk. A legfontosabb célkitűzéseink jól összecsengtek az Xtend ajánlásaival, ugyanakkor az ELITE-modulokon tanultak is sokat finomítottak a megvalósítás részletein. Reméljük, ha sikeresen lépünk ki a tőkepiacra, az más középvállalatokat is inspirál majd” – mondta Langmáhr Tamás, a társaság igazgatóságának elnöke.
A Megakrán novemberben hozta meg közgyűlésén a zártkörű tőkeemelésről szóló döntést, amelynek során újonnan kibocsátott részvényeket regisztrált a BÉT Xtend piacára. A tranzakcióban, amelynek összértéke 678 millió forint volt, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 40 százalékos mértékben, az egyéb intézményi és magánbefektetők mintegy 30-30 százalékos mértékben vettek részt.
A bevezetés és a forgalomban tartás során a társaság kijelölt tanácsadója az MKB Bank Zrt., illetve a tranzakció pénzügyi, adó és jogi tanácsadásában az EY vett még részt a Megakrán partnereként.