December 15-én megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt., miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták. Ezzel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre.
A pénzügyi holdingtársaság az apportot követően a jövőben prudenciáliskontroll és csoportirányítási funkciókat lát el a három bankcsoport felett, valamint megtervezi és levezényli a bankok működését optimalizáló fúziós folyamatot. A részletes fúziós ütemterv és az üzleti stratégia kidolgozására a jövő évben kerül sor.
A Budapest Bank, az MKB és az MTB egyelőre megőrzi önálló jogi státuszát, és külön brand alatt működik a jövőbeni fúziós folyamat megtörténtéig. Az apportot követően azonnal megkezdődik a csoportműködésből eredő szinergiák kiaknázása.
A Magyar Bankholding igazgatósági elnökének feladatait dr. Barna Zsolt, vezérigazgatói feladatait pedig Vida József látja el. Az igazgatóság tagjai továbbá dr. Balog Ádám, dr. Lélfai Koppány, valamint dr. Tajthy Attila.
A menedzsment munkáját – nemzetközi tanácsadó cégek közreműködésével – a három bankból érkező vezetők támogatják, akiket belső pályázaton választottak ki november elején. Dr. Csapó András a jogi és prudenciális kontrollért, Martzy Antal a stratégiai kontrollért, Egerszegi Ádám pedig a fúziós iroda irányításáért felel. Rajtuk kívül tizenkét vezető alkotja a Magyar Bankholding induló szakértői gárdáját, lefedve a fúziós, a stratégiai, a működési, a technológiai, a jogi, a kockázatkezelési, a HR-, a számviteli, a kontrolling- és a kommunikációs területeket. A szakemberek egyelőre korábbi banki pozícióikat megőrizve látják el új feladataikat.
A kötelező törvényi szabályozással összhangban az apportot követően nyilvános vételi ajánlattételre kerül sor az MKB Nyrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. esetében január folyamán.