A járvány után is lesz élet - tippek befektetőknek

A tőzsdéken a részvények iránti lelkesedés a válság ellenére is kitart. De mit vegyünk? Óriásira nyílt az olló nyertesek és vesztesek között. Van olyan ágazat, amely akkor is prosperál, ha a koronavírus-válság még évekig eltart, és akkor is, ha netán pár hónap múlva se híre, se hamva?

Az amerikai elnökválasztás után főleg két erő között vergődött a  tőkepiac. Egyrészt lezárások, a koronavírus második hullámának várhatóan súlyos gazdasági hatásai, másrészt az oltásokról érkező jó hírek mozgatták. A gazdaság számára a 2021-es év első fele kevés jót tartogat, ebben a helyzetben számos befektető azon gondolkodik, mely részvények lehetnek jók.

Nyertesek és vesztesek

Mert részvény és részvény, ágazat és ágazat között az idén óriási különbségek vannak. Ahogy az ábrán is látszik, a nagyobb technológiai cégek Nasdaq 100 indexe bőven túlteljesítette a Dow Jones ipari átlagot. Az energiacégek részvényei pedig már a tavaszi olajárzuhanás idején hatalmasat estek, majd alacsonyan is maradtak.

De van-e olyan ágazat, amely akkor is prosperál, ha a koronavírus-válság még évekig eltart, és akkor is, ha netán pár hónap múlva se híre, se hamva? Erre a kérdésre egyes profi vagyonkezelők megtalálni vélik a választ. A megoldást úgy hívják, „megatrendek”. A járványtól, a karanténtól, a pár hónapos vagy pár éves trendektől független, nagyon hosszú és bivalyerős folyamatok. Ráadásul globálisak, vagyis aligha tudja egy-egy régió kivonni magát alóluk. Ahogy a világ legnagyobb vagyonkezelője, a Blackrock honlapja írja:

„A megatrendek hatalmas erők, amelyek megváltoztathatják a globális gazdaságot, az üzleti életet és a társadalmat.”

A világcég öt fő kategóriába sorolja ezeket:

 A gyors urbanizáció, vagyis a népesség városokba áramlása, ami egyébként már lassabb fokozaton évszázadok óta tart.

 A demográfiai és társadalmi változások, mint a társadalom elöregedése, a gyerekszám csökkenése és ennek folyományai, mint az egészségügy előtt álló kihívások.

 A technológiai változások népes csoportja, benne a digitalizációval, amely már a járvány előtt is évtizedek óta folyt.

 A klímaváltozás és a Föld erőforrásainak szűkössége.

 A gazdasági erő, hatalom (power) eltolódása a világban – Ázsia javára. Kína már 2030-ra lekörözheti az USA-t, India 2050-re.

Mindegyik kategóriába több alfolyamat, alágazat tartozik. Például a demográfiai változások minimum kettősek, a fejlett országok társadalma elöregszik, de a feltörekvő országokban még nagy népességnövekedés várható pár évtizeden keresztül. Ez a szegényebb rétegek megfigyelhető felemelkedésével, a középosztályok gyarapodásával párhuzamosan, növeli a keresletet sok termék iránt. Az autótól az ékszerekig, a márkás ruháktól a sportszerekig, a minőségi ételekig, italokig, és még sorolhatnánk.

Karantén, robotok

De van, aki nemcsak a luxusjavak keresletét tartja megatrendnek, hanem az egyszerűbb....

Cikkünk a K&K magazin decemberi lapszámában jelent meg teljes terjedelemben.

Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy

Hirdetés átugrása →