Két család szerencsés találkozása indította el a hazai online játékpiac legnagyobb webáruháza, a Játéknet történetét. A 2016-os tulajdonosváltást követően is ragaszkodtak a nagyon erős technológiai alapokhoz, a folyamatos innovációhoz és a kiemelkedő ügyfélkiszolgáláshoz, azonban az elmúlt évek hektikus piaci változásai arra ösztönzik a cég vezetését, hogy a dinamikus fejlődés fenntartása érdekében külföldön terjeszkedjenek.
Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyvben jelent meg. Ha érdekli a könyvben szereplő többi, közel félszáz cég története vásárolja meg a könyvet.
Sok más sikeres vállalkozáshoz hasonlóan a Játéknet története is személyes élményből, vagyis pontosabban igényből indult. A napjainkra az ország legismertebb és legnépszerűbb online játékboltjává vált webáruházat két házaspár alapította 2006-ban, miután az egyiküknél felmerült a gondolat, hogy honnan lehetne könnyen, kényelmesen és megfelelő áron játékot vásárolni a gyermekeiknek. Ez önmagában persze nem lett volna elég a sikertörténethez, de hollywoodi filmekhez illően jött a váratlan fordulat, találkoztak egy másik párral, Bognárékkal, akiknek pedig webáruház üzemeltetése kapcsán már akkor is jókora tapasztalatuk volt. Az időzítés is tökéletesre sikerült, hiszen a két család közös erőfeszítésének köszönhetően 2006 karácsonyán már a Játéknet webáruházból is lehetett rendelni, és még az alapítókat is meglepte, hogy már akkor mekkora volt az érdeklődés.
Töretlen fejlődés
A pozitív visszajelzés tehát megvolt, és hamarosan már nem munka mellett vitték a vállalkozást, hanem teljes egészében ezzel foglalkoztak. A következő évek a gyors fejlődés jegyében teltek, ami részben organikus volt, de akvizíciókkal is erősítették pozíciójukat a piacon. Az első, fontosabb lépés a Tulli nevű, szintén játékok értékesítésével foglalkozó webáruházzal való fúzió volt, amit a Raven Kft. tulajdonában lévő gyerekjatekok.hu felvásárlása követett 2015-ben. A növekedés megállíthatatlannak tűnt akkoriban, azonban a szervezeti struktúra, a folyamatok nehezen követték le a dinamikus fejlődést, emellett pedig alultőkésített volt a cég, emiatt további tőkebevonásra volt szükség. Ráadásul az alapítók is úgy érezték, elérkezett az idő arra, hogy kiszálljanak.
Ekkor egy újabb szerencsés találkozás lendítette tovább a Játéknet történetét, ugyanis érkezett egy vevőjelölt, az egyik legnagyobb hazai játékimportőr, a Modell és Hobby Kft., pontosabban annak tulajdonosai. A két vállalkozás 2016-ban költözött egy irodába, 2019-ben pedig cégjogilag is egybeolvadtak, azonban az integráció folyamata napjainkban is tart. „A vállalatirányítási rendszer egységesítése és a folyamatok optimalizálása még mindig napirenden van. Ma már ott tartunk, hogy a vállalatunk egyszerre az ország legnagyobb játékimportőre – ahol játékot lehet venni, oda mi is szállítunk –, a webáruházunk révén pedig meghatározó szerepünk van a játékok kiskereskedelmében is. Ezt jól mutatja az is, hogy tavaly és tavalyelőtt is bekerültünk a legnagyobb, magyar tulajdonú webshopok közé” – mondta el Őri Gergely, aki 2015 óta irányítja a Játéknet tevékenységét.
Külföldi kalandok
Ráadásul a hazai sikerek mellett már nemzetközi terepen is ott vannak, és ahogy a cégvezető fogalmaz „amit még büszkeséggel szoktunk emlegetni, az az, hogy a legnagyobb magyarországi cross-border cégek között vagyunk”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Tulli márkanéven üzemeltetnek egy romániai webáruházat is, amely az ottani játék e-kereskedelemben a jelentősebb szereplők közé tartozik.
Ha pedig megvalósulnak a tervek, akkor már nem kell túl sokat várni arra, hogy a magyar és a román piac mellett más országokban is megjelenjen a vállalkozás. „A romániai webshopunkat 2015-ben indítottuk, és miután sikeres lett, folyamatosan szerepelt a terveink között a további nemzetközi terjeszkedés, azonban az elmúlt években mindig adódott más, aktuális feladat, ami elvitte a fókuszt. Azt viszont elmondhatom, hogy a következő évben szeretnénk újabb külföldi piacokon megjelenni” – jelezte Őri Gergely.
Magasan az átlag felett
A Játéknet sikeréhez sok tényező hozzájárult, azonban a társaság vezetője szerint talán a legfontosabb az volt, hogy az alapítók és az új tulajdonosok is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy technológiailag nagyon erős és innovatív legyen a cég. A siker másik, kulcsfontosságú összetevője pedig az lehetett, hogy hiába lettek piacvezetők, söpörték be sorra az elismeréseket, volt stabil a növekedés, folyamatosan keresték, hogyan lehetne még jobban csinálni.
„Sokszor amivel mi nem vagyunk elégedettek, az is a piaci átlag fölött van. Hogy egy példát említsek, nálunk a csomagok még a legnagyobb karácsonyi hajtásban is másnapra kiérnek, pedig ilyenkor 6-8 ezer rendelés is érkezhet naponta. A jól átgondolt folyamatok, a szolgáltatás magas színvonala, valamint a kiváló vevőszolgálatunk egyaránt azért vannak, hogy a vásárlói igényeket maximálisan kiszolgáljuk, és ezt a vevőink értékelik is” – mutatott rá Őri Gergely.
Kemény idők
Az elmúlt évek hektikus változásai erősen éreztették hatásukat a játékok piacán, ezzel együtt a Játéknet, illetve a tulajdonos Modell és Hobby Kft. forgalmán. A Covid-járvány több szempontból is sokkhatásként érte a céget, hiszen míg a fizikai boltok bezárása miatt a B2B üzletág, vagyis az importőri tevékenység komoly kihívásokkal nézett szembe, és a helyzetet tovább nehezítették az ellátási láncok zavarai, addig az online értékesítésben hatalmas felfutás volt tapasztalható.
„A mi helyzetünk abból a szempontból is speciális volt, hogy amikor kitört a járvány, akkor épült az új, 7000 négyzetméteres raktárunk, és még például az állványrendszer beszerzése is gondot jelentett. Nem volt hétköznapi feladat a B2B üzletág erőforrásait átskálázni a B2C szegmensbe. Összességében azt mondhatom, hogy a pandémia kitörése óta eltelt időszak elképesztő hullámvasútnak bizonyult. A már említett nehézségek mellett ott volt a tengeri szállítási költségek 5-10-szeres drágulása, az elszálló dollárárfolyam. Ezek jelentős áremelkedést hoztak, aminek egy részét igyekeztünk lenyelni, de ez megmutatkozott a mi árainkban is, ami persze visszafogta a keresletet. A kereslet visszaesése pedig az idén is érződik, annak ellenére, hogy a konténerárak csökkentek és a dollár árfolyama is normalizálódott, amire természetesen mi is reagáltunk, az új beszerzésű játékoknál mérsékeltük az árainkat. De azt látom, hogy a hazai fogyasztóknál nagyon kevés pénz van, amit érthető módon inkább rezsire és élelmiszerre költenek. A játékpiac nagyon erősen függ az év végi szezontól, hogy milyen esztendőt zárunk, és bár vannak olyan előrejelzések, hogy a második fél év visszapattanást hoz a gazdaságban és beindul a fogyasztás, én nem látom ennyire pozitívan a helyzetet. Az idén nem vagyok annyira optimista a bevétel növelése kapcsán, igaz, azt hozzá kell tennem, hogy tavaly egy nagyon magas bázist sikerült elérnünk. A korábbi évekhez képest visszafogott karácsonyi szezonra és jövőre talán mérsékelt növekedésre számítok. Ezért is fontos, hogy külföldi piacokon is megjelenjünk, mert így lesz lehetőségünk visszatérni a korábbi dinamikus növekedéshez” – fűzte hozzá a Játéknet vezetője.
Cikkünk a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyvben jelent meg. Ha érdekli a könyvben szereplő többi, közel félszáz cég története vásárolja meg a könyvet.