Jelentős élelmiszerdrágulástól tartanak a magyarok

A magyarok döntő többsége úgy látja, hogy a közeljövőben az emelkedő élelmiszerárak lesznek a legnagyobb hatással a mindennapi életükre – derül ki az Edenred Food Barométer legfrissebb, hazai felméréséből. A válaszadók több mint négyötöde ugyanakkor arra is odafigyel, hogy egészségesebben táplálkozzon, miközben 94 százalékukat az élelmiszer-pazarlás is aggasztja.

A magyarok döntő többsége – 96,3 százaléka – érzi úgy, hogy a magas élelmiszerárak lesznek a legnagyobb hatással az életükre az előttünk álló időszakban, de a válaszadók közel háromnegyede megemlítette az energiaárakat és 41,9 százalékukat az emelkedő utazási költségek is nyugtalanítják – derül ki az Edenred Food Barométer idei felméréséből. Mindezek alapján arra lehet következtetni, hogy az emberek többsége tisztában van a gazdasági helyzettel, érzékeli a növekvő élelmiszer-inflációt és az emelkedő rezsiköltségek is egyre nagyobb terhet jelentenek számukra.

A kutatás szerint a válaszadók 91,4 százaléka számol az élelmiszerárak további emelkedésével, 90,3 százaléknyian ugyanezt várják a rezsiköltségek esetén, az utazási kiadásaiknál pedig 74,7 százaléknyian tartanak további növekedéstől. A ruházati cikkeknél viszont már némileg alacsonyabb – 50 százalék körüli – ez az arány, az éttermi költségek emelkedésével pedig a megkérdezettek 56,4 százaléka számol. Ez utóbbi egyébként arra is enged következtetni, hogy egy széles társadalmi réteget az emelkedő éttermi árak sem akadályoznak meg a vendéglátóhelyeken történő étkezésben.

Figyelemre méltó, hogy a hideg- és melegétel vásárlásra is felhasználható Edenred kártya a hazai válaszadók 31,3 százaléka szerint növeli a vásárlóerejüket, csaknem 30 százalékuk szerint ezen felül hozzájárul az egészségesebb táplálkozáshoz, miközben több mint 28 százalékuknak praktikus megoldást is jelent az étkezéseikkor. A válaszadók 22,5 százaléka emellett úgy látja, hogy szegényesebbé válna az étrendje, ha nem rendelkezne Edenred kártyával. Ha pedig megduplázódna a kártyán lévő limit, a hazai válaszadók 70 százaléka több élelmiszert vásárolna, miközben közel 40 százalékuk azt is megengedné magának, hogy jobb minőségű, egészségesebb ételeket vásároljon.

Ez utóbbi adat egyébként már csak amiatt sem meglepő, mert a felmérés eredménye szerint a magyarok számára változatlanul igen fontos az egészségesebb táplálkozás. A válaszadók 78,4 százaléka vélekedett úgy, hogy a koronavírus-járvány óta kardinális kérdéssé vált számára az egészséges étkezés, 82 százalékuk azt tervezi, a jövőben még jobban odafigyel majd a minőségi táplálkozásra. Ez a szándék ráadásul nem csak az otthoni koszt kapcsán fogalmazódik meg, hanem az éttermekkel szemben is egyre nő az igény a kínálatuk átalakítására: a magyarok 86,6 százaléka a vendéglátóhelyektől is elvárja, hogy egészséges ételeket is szerepeltessenek a szortimentben. A kutatásból az is kiderült, a magyarok döntő többségét – 94 százalékát – az élelmiszer-pazarlás is aggasztja.

A munkavállalók egészsége és az, hogy hosszútávon számítani lehessen rájuk, ma az egyik legnagyobb érték bármely munkáltató számára. Éppen ezért nemcsak az elfogyasztott étel mennyisége, de minősége és összetétele is kiemelten fontos. A rendszeres és egészséges táplálkozás éppúgy érdeke a munkaadónak, mint a munkavállalójának” – hangsúlyozta Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt években létrejött Food Program elnevezésű nemzetközi kezdeményezésnek az a célja – tette hozzá –, hogy felhívja a munkavállalók és a vendéglátóhelyek figyelmét az egészséges étkezés és étkeztetés fontosságára, valamint segítse őket ennek kialakításában. A program keretén belül mind az Edenred kártyabirtokosai, mind az éttermek több alkalommal kaptak tájékoztató és edukatív anyagot a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról. Az Edenred hazai partnerével, az orvosok alapította Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesülettel pedig tizenegy ajánlást dolgoztak ki a vendéglátók számára, valamint a programban részt vevő éttermekkel elkezdték kiépíteni a Food hálózatot is. „Az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében együttműködünk a Munch platformmal is, amelyen keresztül vendéglátóhelyek és boltok kedvezményesen értékesíthetik az el nem adott, de jó minőségű ételeket” – emelte ki Szendrő Tamás.

Az Edenred Food Programjában való részvétellel egyrészt fel kívánjuk hívni az emberek figyelmét a minőségibb táplálkozás fontosságára, másrészt technológiai- és alapanyag javaslatokkal, tudományos élelmezési ajánlásokkal segítjük az étkeztetésben résztvevő szolgáltatókat, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás iránti igényt ki tudják elégíteni és minél szélesebb körben elérhetővé tegyék az egészségesebb választás lehetőségét a vásárlóiknak” – nyilatkozta Dr. Toldy-Schedel Emil, az egyesület elnöke, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója.

Hirdetés átugrása →