Ketyeg az óra - mi lesz a szabadsággal?

A Munka Törvénykönyve (Mt.) rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei évben esedékes szabadságát – figyelmeztet a Trenkwalder. Számos cég küzd jelentős elmaradásokkal ezen a téren, aminek megoldását jelentősen nehezítheti a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeret, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. A főszabálytól a jogszabály megsértése nélkül csak kivételes esetekben lehet eltérni.

A főszabálytól leggyakrabban az életkor után járó pótszabadság kiadása kapcsán tud eltérni a munkaadó, arra ugyanis egészen a következő év december 31-ig lehetősége van. A pótszabadság 1-10 nap lehet kortól függően, ezért főként az idősebb munkavállalók esetében biztosít nagyobb mozgásteret. Fontos feltétel, hogy a pótszabadság átviteléről a feleknek az adott naptári évben írásban is meg kell állapodniuk.

 

Szintén érezhető könnyítést jelent, hogy a tárgyév végén megkezdett szabadság 5 munkanap erejéig a következő évre is átnyúlhat. Ha tehát valaki már idén december 28-án pénteken szabadságra megy, még 2018-as szabadsága terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.

 

Azoknak a munkavállalóknak az esetében, akik az év utolsó negyedévben kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.

 

Fentieken kívül előfordulhat, hogy a munkavállaló oldalán felmerülő ok miatt (leggyakrabban ez keresőképtelenséget jelentő betegség vagy gyesről való visszatérés szokott lenni) a szabadságot lehetetlen a megszabott időszakban kiadni. Ilyenkor a szabadságotaz ok megszűnését követő 60 napon belül ki kell adni.

 

A szabadságolás további fontos követelményei

 

A munkavállaló az éves szabadságkeretéből hét munkanappal szabadon rendelkezhet. Ezt a keretet a munkáltató – a munkaviszony első három hónapját követően – köteles legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni, ha a munkavállaló a kérést legalább 15 nappal korábban jelezte.

 

Ugyancsak 15 nappal korábban kell a munkáltatónak is jeleznie, ha a munkavállalót szabadságra kívánja küldeni.

 

A „15 napos szabály” miatt tehát a gyakorlatban immár alig két hete maradt a cégeknek arra, hogy átvilágítsák, melyik munkavállaló hol tart az idei szabadságának felhasználásában, kivételében, és ez alapján teljessé tegyék az idei év szabadságolási naptárát.

 

Sajnos rendszeresen előfordul, hogy egy-egy munkáltató a jogszabályi előírás ellenére nem adja ki az adott évben járó szabadságkeretet. A munkavállalóknak tudniuk kell, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem vész el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt később is követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg – arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.

Hirdetés átugrása →