2023 nem a létszámbővítés éve lesz a nagyvállalatoknál. 10-ből 9 cég ugyanis a jelenlegi dolgozói létszámmal tervez idén és rekord alacsony, mindössze 5 százalék a munkaerőfelvételben gondolkodó cégek aránya, miközben létszámleépítést ennél több vállalat tervez – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 utolsó negyedéves méréséből. A teljes vállalati szektorban így 0,4 százalékos létszámcsökkenés várható idén.
A KSH legfrissebb adatai szerint kismértékben tovább nőtt a munkanélküliségi ráta, ami 2022 decemberében 3,9% volt. A 2 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek egyéves várakozásait vizsgáló K&H nagyvállalati növekedési index 2022 utolsó negyedévi eredményei szerint ez a tendencia idén tovább folytatódhat. „A nagyvállalatok túlnyomó része (89%) nem tervez változtatni a munkaerő-létszámon, mégis borús képet látunk az idei foglalkoztatottsági szándékáról. Ennek hátterében egyrészt az áll, hogy 13 százalékról 5 százalékra visszaesett a munkaerőfelvételt tervező cégek aránya, ami az index történetében az eddigi legalacsonyabb érték. Másrészt a létszámcsökkentésben gondolkodó cégek aránya nem változott az előző negyedévhez képest, továbbra is 6 százalék. Összeségében tehát, ha árnyalatnyival is, de jelenleg már többen vannak az elbocsátást tervező cégek, ami azt eredményezi, hogy a teljes nagyvállalati szektorban idén 0,4 százalékos létszámleépítés várható. Ennél nagyobb mértékű (1%) elbocsátásra eddig mindössze egyszer, 2 évvel ezelőtt készültek a cégek” – részletezte az eredményeket Rajna Gábor, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.
Cégmérettől és ágazattól függetlenül összességében mindenhol negatív várakozások vannak a foglalkoztatottsági tervekben. Legnagyobb arányban a 4-9,9 milliárd forint közötti éves árbevételű cégeknél készülnek elbocsátásra (10%), de új kollégákkal is itt számolnak a legtöbben (8%). A 4 milliárd forint alatti és a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű cégeknél ennél jóval alacsonyabb mértékben készülnek létszámleépítésre (4%-4%), de új alkalmazottak felvételére is (4% és 3%).
Szektorok közül a mezőgazdaság a legstabilabb, itt a cégek 100 százaléka a meglévő dolgozói létszámmal folytatja az idei évet, tehát sem elbocsátást, sem munkaerőfelvételt nem terveznek. Létszámleépítés legnagyobb arányban az iparban (9%), míg a kereskedelmi és szolgáltató cégeknél ennél alacsonyabb mértékben várható (4% és 3%). Létszámbővítéssel elsősorban a szolgáltató (7%) és a kereskedelmi (6%) cégek terveznek, míg az iparban ennél jóval alacsonyabb ez az arány (3%).