Lényegesen derűlátóbbak lettek a legnagyobb cégek a tavaly év végéhez képest, legalábbis ami a saját kilátásaikat illeti – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2021. első negyedéves adataiból. Az index 13 pontos ugrással jelenleg 3 ponton áll, megközelítve ezzel a pandémia előtti értékeket, ami annak köszönhető, hogy a cégek saját kilátásaik tekintetében kifejezetten optimisták.
Jelentős mértékben javultak a hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nem-állami vállalatok következő 12 hónapra vonatkozó várakozásai. A K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi, 2021. első negyedéves adatai alapján az index az eddigi legnagyobb, 13 pontos ugrásával -10-ről 3 pontra emelkedett, így a válság előtti időszakhoz hasonlóan ismét pozitív tartományban van.
„A látványos pozitív változás annak köszönhető, hogy a válaszadók saját helyzetükre vonatkozó kilátásai minden eddiginél nagyobb mértékben javultak. A vállalati részindex ugyanis 15 pontos növekedéssel jelenleg 12 ponton áll, elérve ezzel a pandémia előtti szintet. A cégek saját magukba vetett bizalma abból is látható, hogy amíg tavaly év végén csupán 15 százalékuk gondolta úgy, hogy a vállalat gazdasági helyzete jobb lesz az elkövetkezendő egy évben, addig az első negyedévben már tízből közel négy vezető vélekedett így (38 százalék). Ennél optimistábbak utoljára 2017. negyedik negyedévében voltak. Emellett a gazdasági környezetről való vélekedés is valamivel kedvezőbb lett, mivel a makro részindex -28-ról -22 pontra nőtt. Igaz, ezzel a javulással együtt is ez még mindig az eddigi második legalacsonyabb eredmény a részindex esetében” – hangsúlyozta Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.
lendületet kaptak a cégek
A következő egy évre vonatkozó várakozások jelenleg a különböző szektorok és cégméret szempontjából is meglehetősen egységes képet mutatnak. A legnagyobb mértékű, 20 pontos növekedés a szolgáltató szektorban figyelhető meg, de az ipar és a kereskedelem esetén is jelentős, 13, illetve 11 pontos emelkedés történt. A cégméretet vizsgálva egyedül a 10 milliárd forint éves árbevételű vállalatok várakozásai vannak a 3 pontos átlagindexérték felett (6 ponton), míg a 2-4 milliárd forint árbevétel kategóriába eső cégek várakozásai ugyanennyivel az átlag alatt vannak (a semleges 0 ponton).