Az elmúlt négy évben több évvel meghosszabbodott az az időszak, amelyet teljes spórolással kellene tölteni, hogy hitelmentesen tudjon valaki saját lakást vásárolni, derül ki a Duna House friss elemzéséből. Egy átlagos 22,5 millió forintos panel 8,5 évnyi nettó fizetésből érhető el, míg tégla ingatlan esetében 14 évre nyúlik ez az időszak.
Természetesen függ a vevő foglalkozásától is, hogy hány havi fizetése teszi ki egy ingatlan árát, ám általánosságban elmondható, hogy a fővárosban panel esetében 103, tégla ingatlan esetében pedig 169 havi nettó fizetést kell félre tenni teljes mértékben, amennyiben hitel nélkül tervezi valaki a vásárlást.
Legjobban a pénzügyi szektor dolgozói járnak, ahol a magas átlagfizetésnek köszönhetően már 4,5, valamint 7,5 év is elegendő egy saját lakáshoz, de 2014-hez képest természetesen nekik sem lett egyszerűbb. Legnehezebb helyzetben a vendéglátásban dolgozók vannak, de az egészségügyi dolgozók helyzete sem sokkal kecsegtetőbb. Nekik 13 évet kell dolgozni egy panellakásért és 21-22 évet egy tégla ingatlanért. Esetükben már 2014 sem volt sokkal előnyösebb ilyen szempontból, már akkor is 8 és 14 évi fizetést kellett volna összegyűjteni.
Egy átlagos panel- és tégla lakás megvásárlásához szükséges havi nettó fizetések száma Budapesten
nettó átlagkeresetek forrása: KSH 2.1.46. táblázat
„A legfrissebb adatok szerint a pesti kerületekben 22,5 millió forintra nőtt az átlagos panel eladási ár, míg Budán már közel 30 millió forint ez az érték, és a használt tégla lakások átlagára is 30-50 millió forint körül mozog. Ehhez foglalkozástól függően 146 és 415 ezer forint közötti átlagos nettó jövedelem társul. Ez azt eredményezi, hogy a teljes jövedelem megtakarítása mellett is több éves, sőt évtizedes spórolásra van szükség egy átlag budapesti lakás megvásárlásához.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.