A harmadik hullám okozta kihívások ellenére tovább javultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai, derült ki a K&H kkv bizalmi index első negyedéves kutatásából. A cégek éledező optimizmusát igazolja, hogy az index az előző időszakhoz képest 9 pontról 14 pontra ugrott, mely erőteljesen közelít a járványt megelőző időszakban mért értékekhez. Ez többek között annak tudható be, hogy a kkv-k pozitívan ítélik meg a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit, valamint több európai uniós forrásra számítanak.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma ellenére is továbbjavultak a hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásai a K&H kkv bizalmi index kutatásának legfrissebb, idei első negyedéves eredményei alapján. Az index 5 ponttal emelkedett, így jelenleg 14 ponton áll, mely közelít a járvány kitörése előtti, 2019-es 15-17-es értékekhez. „Fontos kiemelni, hogy a felmérés a 2021. március 8-án bejelentett, eredetileg kéthetes szigorítások ideje alatt készült, tehát a válaszadók részben a korlátozások hatásait mérlegelve értékelték kilátásaikat. Az index emelkedésének hátterében többek között az áll, hogy a gazdaságpolitika megítélése számottevőenjavult, emellett az európai uniós forrásokra vonatkozó várakozások is igencsak kedvezőek” – ismertette az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
Az ágazatok közül a szolgáltatási és az ipari szektor jövőképe javult jelentősen az előző negyedévhez képest, előbbi esetében 6-ról 15 pontra, utóbbinál pedig 11-ről 18 pontra emelkedett az index. Valószínűsíthető, hogy az ipari cégek optimizmusa a beruházások növekedésének, valamint a népszerű lakásfelújítási, államilag támogatott programok generálta építőipari fellendülésnek köszönhető, míg a szolgáltató szektor a gazdasági nyitásban bízik. Amezőgazdasági cégek hangulata ezzel szemben jelentősenromlott, bár még így is 16 ponton áll. A kereskedelmi szektor tekinthető a legkevésbé derűlátónak (5 pont),vélhetően a felmérés idején már folyamatban lévő, nyitva tartást korlátozóintézkedések miatt.Cégméret tekintetébena 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások bizonyulnak a legellenállóbbnak: méretükből adódóan ugyanis a válság őket sújthatta legkevésbé.Ezzel összhangban, akiugróan magas35 pontos várakozással ők a legoptimistábbak is, miközben a mikrovállalkozások és kisvállalkozások várakozásai 9, illetve 15 ponton állnak.
kedvezően ítélik meg a kkv-k a kormány gazdaságpolitikáját
A gazdaságpolitikai részindex az előző időszakhoz képest 10 pontot emelkedett így elmondható, hogy a kkv szektor összességében jól fogadta a koronavírus-járvány következtében meghozott gazdasági lépéseket.„A válaszadók nagy része szerint (42 százalék) a vállalkozásokat érintő gazdaságvédelmi intézkedések vállalkozásbarátnak tekinthetők, 17 százalékuk viszont nem tartja megfelelőnek vagy elegendőnekezeket. Az összességében kedvező megítélés többek között annak tudható be, hogy számos, nehéz helyzetben lévő vállalkozást támogató program indult, gondoljunk például a bértámogatásokra, a törlesztési moratóriumra vagy afebruár elején bejelentett, kamatmentes, késleltetett törlesztésű hitelre, amelyet kisvállalkozások igényelhetnek. Emellett a hosszabb távú intézkedések, úgymint a vidékfejlesztési program és lakásfelújítási támogatás is pozitív hatást gyakorolhatott a cégek egy jelentős részére” – tette hozzá Kökény Roland.