Egy év alatt csaknem megduplázódott a kölcsönzött munkaerőt igénybe vevő építőipari, illetve vendéglátóipari cégek száma. A munkaerő-kölcsönzés már nem csak a szezonális munkák során fellépő munkaerőigényt elégíti ki, hanem a munkaerőhiány hatásait is ezzel az eszközzel igyekeznek tompítani – állítják a Trenkwalder szakemberei.
Tavaly közel 122 ezer munkavállalónak volt munkajogi kapcsolata munkaerő-kölcsönzőkkel, ez a szám csupán két százalékkal tér el az egy évvel korábbi mintegy 125 ezres létszámtól. A Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái szerint a munkaerő-kölcsönzés tavaly mintegy 6 300 munkáltatónak kínált rugalmas, az üzleti helyzetekre gyorsan reagáló megoldást. 2015-höz képest 26 százalékkal több vállalat vette igénybe ezt a foglalkoztatási formát.
A munkaerő-kölcsönzés továbbra is a fizikai munkakörökben volt jellemző. A kölcsönzöttek 90 százaléka főként betanított és szakmunkát végez, jellemzően a feldolgozóiparban (azon belül is elsősorban gép, gépi berendezések, illetve fémfeldolgozási termékek gyártásában) kaptak munkát. A fennmaradó 10 százalékot kitevő szellemi foglalkoztatottak elsősorban az adminisztratív (ügyintézői, ügyviteli) szolgáltatások területén láttak el feladatokat.
„Noha a munkaerő-kölcsönzés sok esetben kézenfekvő megoldás lehet a munkaerőhiány miatt üresen maradó álláshelyek betöltésére, tavaly már nem növekedett a kölcsönzésben részt vevő alkalmazottak száma – mutat rá Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. – Ennek oka az, hogy a keresleti piacon jóval könnyebbé vált a jelöltek elhelyezkedése, és a kölcsönző cégek számára is egyre komolyabb feladatot jelent a toborzás.”
A kölcsönzött munkavállalók foglalkoztatási helyzete évről évre tovább stabilizálódik: tavaly már 83 százalékukat foglalkoztatták határozatlan idejű munkaszerződéssel a kölcsönző cégek, és túlnyomó többségüket (92 százalék) teljes munkaidőben alkalmazták – ez a szám két évvel korábban még 87 százalék volt. A kölcsönbe vett munkavállalók 9,3 százalékát, 11 400 főt a kölcsönbe vevők idővel saját állományba vettek át, lehetővé téve számukra a cégen belüli karrier építését.
A kölcsönzött munkavállalók körében 27 százalékot tesznek ki a 25 év alattiak, közülük sokan első munkatapasztalataikat szerzik meg ezen a foglalkoztatottsági formán keresztül. További 13 százaléknyian már betöltötték ötvenedik életévüket: számukra gyakran ez az egyetlen lehetőség arra, hogy megfelelő állást találjanak.
Míg 2009-ben a gazdasági válság hatására a kölcsönzött munkavállalók száma alig haladta meg a 79 ezret, a 2010-es években a kölcsönzött munkavállalók száma már folyamatosan 100 ezer felett alakult. Magyarországon közel 1200 munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó céget tartanak nyilván, a piac azonban igen koncentrált: a teljes szegmens tavalyi nettó árbevételének (221 milliárd forint) 23 százalékán három szereplő (Prohumán, Trenkwalder, Addeco) osztozott.