Megkezdődött Szlovákiában a teljes lakosság tesztelése. Az első három nap során, vasárnapig 137 ezer személyen végezték el az antigéntesztet, ebből 5 298 lett pozitív. Ez közel 4 százalékos fertőzöttséget jelent. Ha a tesztelés során végig ilyen arányban lennének pozitívak a minták, akár 200 ezer fertőzött is lehet az 5 milliós országban.
Szlovákia az első ország, amely úgy döntött, minden állampolgárát teszteli, hogy ennek segítségével fékezze meg a koronavírus járványt. Az embereket - Szlovákiának több mint ötmillió lakosa van - antigén-tesztnek vetik alá, amelyből az állam mintegy 13 millió darabot rendelt. A tesztelés eredménye 15 perc elteltével már kiértékelhető.
A világon egyedülálló projekt most hétvégén indult, egyelőre 137 ezer embert teszteltek, és kicsivel több, mint 5 ezer fertőzöttet találtak. Ez nagyjából 4 százalékos arány, ami döbbenetesen magas. Ebben az esetben ugyanis nem a fertőzésgyanúsakat, vagy kontaktokat vizsgálták, hanem az átlag lakosokat. A nagy kísérlet a következő két hétvégén jóval nagyobb méretben folytatódik.
Északi szomszédunk addig sem bíz semmit a véletlenre. A november 1-jéig elrendelt kijárási tilalom alatt az emberek csak a munkahelyükre mehetnek, és a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat és az orvosaikat kereshetik fel. Tilos ezen kívül bárhová menni, többek között a temetőlátogatás is. Hogy miben szigorúbbak még hozzánk képest?
Bezárt minden fürdő, akvapark, wellness/fitness centrum, kulturális intézmény (mozi, színház).
A kereskedelmi egységekben minden 15 m2-en legfeljebb 1 személy tartózkodhat, a belépés csak 37 °C alatti testhőmérséklettel engedélyezett,
A kereskedelmi vendéglátóhelyeken csak kültéren (teraszokon) lehet ételt és italt felszolgálni.
Tömegrendezvényen legfeljebb 6 személy vehet részt, kivételt képeznek a legmagasabb szintű versenyek (hoki, futball…)
Nemcsak beltérben és minden tömegközlekedési eszközön kötelező a száj és orr eltakarása, hanem kültéren is.
Az élelmiszerüzletekben és drogériákban hétfőtől péntekig 9:00 és 11:00 óra között csak 65 év felettiek vásárolhatnak, lehetőségük van azonban arra is, hogy más időpontokban is vásároljanak a nap folyamán.