Vegyes képet mutatnak a régió országai a járvány elleni intézkedések területén. Van ahol lassan javul a helyzet és kezdenek visszatérni a normális élethez, de van, ahol még tovább szigorítanak, sőt olyan szomszédunk is van, ahol hetek óta már az iskolák és az óvodák sem működnek.
Még keményebb szigorítások Bécsben
Az osztrákoknál október legvége óta vannak árvényben a nagyon komoly korlátozások nagyjából ugyanazok, amelyeket mi két héttel később, a múlt héten vezettünk be. A sógoroknál nyolctól hatig tartó kijárási tilalom mellett a rendezvényeket betiltották, bezártak a hotelek a turisták előtt, illetve nem lehettek nyitva a mozik, színházak, múzeumok, edzőtermek, fürdők, állatkertek és síközpontok sem. Az éttermek házhoz szállításra, az egyetemek és középiskolák távoktatásra álltak át. De a kormány úgy látja még ezek az intézkedések sem elégségesek, ezért most szombaton bejelentették, hogy szinte teljes kijárási korlátozást vezetnek be. A bankok, élelmiszerboltok, gyógyszertárak, benzinkutak nyitva maradnak, de ezen kívül minden bezár. Többek között a fodrászatok, kozmetikusok, masszőrök. Kijárási tilalom lesz érvényes egész napra, csak komoly indok miatt, - munka, bevásárlás, kutyasétáltatás - hagyhatja el bárki a lakóhelyét. Emellett a vállalatoknak alkalmazni kell a home office-t mindenhol és az iskolák kivétel nélkül távoktatásban működnek majd. Azon szülők számára, akik nem tudják megoldani a kisebb gyerekek felügyeletét, gyakorlatilag napköziként tarthatnak csak nyitva az iskolák.
Szlovákia már lazít
Korlátozásokkal ugyan, de majd másfél hónapos zárás után újraindulhat az élet Szlovákiában. Hétfőtől, november 16-tól kinyithatnak a színházak, templomok, mozik, de csak 50 százalékos kihasználtsággal. A fitneszközpontok, uszodák, termálfürdők is nyitva lehetnek, de 15 négyzetméterre csak hat fő juthat. Megindulhatnak az első osztályban a szlovák futballbajnokság és a jégkorongliga meccsei is, de egyelőre nézők nélkül. Újdonság az is, hogy feloldották a határzárat. Egyes országokból, mint például Lengyelországból, Csehországból, Ausztriából és Magyarországról a belépéshez elegendő egy 72 órásnál nem régebbi negatív PCR-teszt. Szlovákia egyébként a régióban elsőként már október közepén komolyan szigorított, november elején pedig bevezette a kijárási korlátozást és két hétvége alatt letesztelte a teljes lakosságát. A teszt azt mutatta ki, hogy nagyjából 1,5 százaléka, azaz mintegy 70 ezer ember volt fertőzött abban a pillanatban. Északi szomszédunknál egyébként október végén 3 ezer környékén tetőzött a napi fertőzésszám, azóta javuló számokat jelentenek.
Csehország - túl a legrosszabbon
Csehország a koronavírus második hullámában az egyik legrosszabb helyzetben lévő ország volt, de az utóbbi egy hétben lassult a koronavírus-járvány terjedése. Tegnap már csak 7000 új esetet regisztráltak szemben az október végi 15 ezres csúccsal, és csökkent a kórházban kezeltek, és a halálozások napi száma is. A cseh kórházakban mintegy 7237 beteget kezelnek, a súlyos állapotban lévők száma 1100 körül van, míg a napi halálozás még mindig 150-200 közötti. Egyelőre továbbra is szükségesnek tartják a legtöbb korlátozó intézkedés fenntartását, egyedül az biztos, hogy az általános iskolák első és második osztályos tanulói térhetnek vissza jövő szerdán az iskolákba. További lazító intézkedésről a hétfői kormányülésen dönthetnek.
Tovább szigorítanak Bécsben?
Az osztrákoknál október legvége óta vannak árvényben a nagyon komoly korlátozások nagyjából ugyanazok, amelyeket mi két héttel később, a múlt héten vezettünk be. A sógoroknál nyolctól hatig tartó kijárási tilalom mellett a rendezvényeket betiltották, bezártak a hotelek a turisták előtt, illetve nem lehettek nyitva a mozik, színházak, múzeumok, edzőtermek, fürdők, állatkertek és síközpontok sem. Az éttermek házhoz szállításra, az egyetemek és középiskolák távoktatásra álltak át. De a kormány úgy látja még ezek az intézkedések sem elégségesek, ezért bezárják a bevásárlóközpontokat, és nem működhetnek a masszőrök, kozmetikusok sem. Bezárnak az általános iskolák, és átállnak digitális oktatásra, csak az óvodák maradhatnak nyitva, és egyes helyeken az alsó tagozat az általános iskolában. A kisebb üzletek nyitva maradhatnak.
Marad a liberális hozzáállás Horvátországban
Átlépte az ezret a koronavírus-járvány eddigi halálos áldozatainak száma, és tovább nőt a kórházi kezelésre szoruló új koronavírusos betegek száma Horvátországban. Az elmúlt egy nap alatt 2866 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte az 81 844-et. Pénteken 38 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 1006-ra emelkedett. Kórházban 1655 beteget ápolnak, közülük 184-en vannak lélegeztető gépen. A régió országaihoz képest a válaszintézkedések Horvátországban az egyik legliberálisabbak az Európai Unióban. Az intézkedések főleg a rendezvényeken részt vevők számának korlátozásban merülnek ki, a sporteseményeket csak nézők nélkül lehet megrendezni és a vendéglátóhelyeknek is üzemelnek, legkésőbb éjfélkor kell bezárniuk és nyitva vannak az iskolák is.
Szlovénia zárva az iskolák és az óvodák is
Más utat követ Szlovénia, még szigorúbb korlátozó intézkedések vannak, mint Ausztriában. Minden összejövetel tilos. Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése mindenütt. Még két hétig zárva maradnak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik, valamint a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek, a szállodák és az ipari szolgáltatók sem nyithatnak ki. Az elmúlt 24 órában 1731-gyel 54 116-ra nőtt a fertőzöttek száma. Negyvenegy beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 765-re emelkedett. A betegek közül 1224-en vannak kórházban, közülük 201-et ápolnak intenzív osztályon.