Koronavírus járvány: nem mutatható ki egyelőre többlethalálozás a magyar statisztikában

Magyarországon az év első kilenc hónapjában csökkent, 3 százalékkal az össz halálozások száma.

A koronavírus első hullámában jócskán megugrott az összes halálozás az EU-ban, - mintegy 170 ezerrel több haláleset történt 2020 márciusa és júniusa között, mint a megelőző négy év átlaga. A növekedés döntően március vége és május eleje között jött össze, és elsősorban Olaszország, Spanyolország, és Franciaországi megugró halálozási adatainak volt köszönhető.  – olvasható az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) jelentésében.

Magyarországon egyelőre ezzel szemben a többlethallozás nem kimutatható, sőt a KSH friss jelentése alapján az első kilenc hónapban mintegy 3 százalékkal csökkent a halálozások száma. Mindebben természetesen szerepe lehet, hogy a lezárások idején a távmunka és a távolságtartás miatt más fertőző betegségek is visszaszorultak, ahogy például a közlekedési balesetek is. Szeptemberben egyébként kismértékű 3 százalékos növekedés mutatható ki, és az adatok alapján október első hetében sem változott nagymértékben a helyzet, maradt a heti 2500 körüli halálozási szám. Persze lehetséges, hogy az év hátralévő részében jelentős megugrást látunk, de mindez nagy influenzajárványok esetben is előfordult már. 2015 első két hónapjában például 20 százalékos volt a többlet halálozás az akkori influenza járványnak köszönhetően.

Hirdetés átugrása →