Az 50-es évek óta nem haltak meg ilyen kevesen a közutakon

A KSH immár végleges adatai szerint 460-an vesztették életüket tavaly közlekedési balesetben az ország útjain. 142-vel kevesebben, mint 2019-ben. Az ’50-es évek óta nem volt soha 500 alatt az egy évben közúti balesetben elhunytak száma. Pedig akkoriban még csak 136 ezer gépjármű futott a hazai utakon, ma több mint 4,5 millió.

Bár az utóbbi öt évben szép lassan, de csökkent a halálos közuti balesetekben meghaltak száma, de a tavalyi évben már meredeken esett. Alig 460-an veszítették életüket, mely 26 százalékos csökkenést jelent az előző 5 év átlagához képest .Ezzel párhuzamosan a személyi sérüléssel járó balesetek száma is esett, 18 százalékkal. A forgalom azonban ennél jóval kisebb mértékben esett. A VÉDA kapukon áthaladó forgalom hat, az üzemanyag-értékesítés négy százalékkal csökkent tavaly  Így önmagában a járvány miatti korlátozásokkal nem magyarázható a visszaesés – bár az, hogy az éjszakai forgalom a nappali forgalomnál még látványosabban esett, mindenképpen szerepet játszik abban, hogy egy bizonyos balesettípus, például az éjszakai, szórakozóhelyekről hazafelé tartó autókkal történt balesetek egy rövid időszaktól eltekintve szinte teljesen eltűntek a statisztikából. (Forrás: kozlekedesbiztonsag.kti.hu)

 

Hirdetés átugrása →