Koronavírus legek - mutatjuk a számokat

Nehéz pontos képet kapni a koronavírus járványról, most pár egyszerű számmal próbálunk gyors helyzetjelentést adni.

Magyarországon eddig a február 5-i adatok szerint mintegy 350 ezer vakcinát adtak be, ezzel 100 főre vetítve a 3,7-es értékkel Európában a középmezőnyben vagyunk. Az éllovas Izrael, ahol 100 főre számolva már több mint 60 oltást adtak be, a második az Arab Emírségek közel 40-es értékkel, majd Anglia 17 és az USA 11-es 100 főre vetített értékkel következik.

Az egy millió lakosra vetített halálozás tekintetében Európán belül Belgium az éllovas, 1800 feletti értékkel, nem sokkal lemaradva követi Szlovénia 1700-as és Anglia 1650-es értékkel.

A koronavírus betett a turizmusnak, ez pedig erőteljesen hatott a lakásbérleti piacon. A KSH-ingatlan.com országos lakbérindex szerint tavaly decemberben 11 százalékkal olcsóbban lehetett kivenni egy-egy albérletet, mint egy évvel korábban. A csökkenés elsősorban Budapesten volt megfigyelhető, itt éves szinten több mint 14 százalékkal csökkentek az albérletárak. 

A járvány hatására a magyarok évtizedek óta nem látott ütemben kezdtek el tartalékolni. Sokan a bizonytalan helyzet miatt kezdtek takarékoskodni sokan meg azért, mert sok mindenre (utazás, kulturális események, étterem, szórakozás), szinte nem lehet. Az MNB decemberi inflációs jelentése szerint a megtakarítási ráta közel két százalékkal nőtt 2019 vége óta, 8,9 százalékról 10,6 százalékra - ilyen magas arányra 20 éve nem volt példa.

A koronavírus sok iparágat megingatott. Egy brit elemzőcég a GlobalData előzetes számításai szerint a filteres cigaretták eladásai globálisan 8 százalékkal csökkentek tavaly. Az összesített forgalom így 707 milliárd dollárról 651 milliárd dollárra eshetett vissza.

Hirdetés átugrása →