Egyelőre forgalomélénkítő kampány helyett a károk minimalizálására, a felkészülésre fókuszál a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre a Magyar Turisztikai Ügynökség a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére – derül ki abból az interjúból, amelyet Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója adott a Világgazdaságnak.
A fertőzés külföldi gócpontjaiban gyakorlatilag megszűnt a turizmus, de rendkívüli visszaesést okozott a vírus ott is, ahol járványról még nincs szó. Párizsban például 40 százalékkal zuhant a vendégforgalom, holott országszerte 13 fertőzöttet jelentettek. Rómában, ahol három beteget regisztráltak, máris 60 százalékos a visszaesés – ismertette a vezérigazgató, és hozzátette, az európai trendeket Magyarország sem tudja elkerülni, márpedig húsvétra akár 85 százalékkal is csökkenhet az európai turizmus.
Magyarországon napról napra nő a visszamondások száma, a három tavaszi hónapra összesítve a foglalások 16,4 százalékát mondták le a top 10 küldő országból. A lefoglalt utakat Ausztriából és Németországból 9-9 százalék, az USA-ból és az Egyesült Királyságból 16 százalék, Olaszországból több mint 20, Romániából 27 százalék mondta le. Budapesten közel 20 százalékos már most a lemondások aránya. A vidéket, ahol a belföldi turizmus a domináns, jóval kevésbé érintette a járvány, ott a foglalások 10 százalék alatti mértékben csökkentek. Ezért hozták létre az egymilliárd forintos turisztikai vis maior alapot, a felhasználásáról később döntenek. Nemzetközi tapasztalatok szerint körülbelül tíz hónap kell ahhoz, hogy az ágazat helyreálljon, ehhez akarnak segítséget nyújtani. Ameddig nem tudni, mikor ér véget Európában a járvány, addig a turisztikai ügynökség nem folytat forgalomélénkítő kampányt. Guller Zoltán beszélt a nemzetközi repülőtér előkészítéséről Székesfehérvár-Börgöndön, úgy látja, hogy Székesfehérvár remek helyszín, hiszen Budapesttel egy olyan vasúti pálya köti össze, ahol hamarosan 160 kilométeres sebességgel mehetnek a vonatok, így Kelenföld 40 perc, a Déli pályaudvar 50 perc alatt elérhető. A lokációja és az infrastruktúrája már most is alkalmas arra, hogy létrejöjjön Magyarország új nemzeti repülőtere." A ferihegyi ma nem európai színvonalon működik, és alkalmatlan arra, hogy Budapest egyetlen kapuja legyen a repülővel érkező turisták számára" – mondta a vezérigazgató, és jelezte, április 30-ig dolgozzák ki a nemzetközi repülőtérré fejlesztés koncepcióját.