Az évközi prognózisokhoz képest kevésbé tépázta meg a hazai közbeszerzési piacot a koronavírus-járvány a tavalyi évben. Bár az eljárások darabszáma mintegy negyedével esett vissza 2019-hez képest, a közbeszerzések összértéke az előzetes előrejelzés ellenére jóval kisebb mértékben, mindössze 5%-kal csökkent a megelőző évhez viszonyítva. Pozitívum, hogy a közbeszerzések terén 2020-ban még intenzívebbé vált a verseny, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma tovább csökkent, illetve a kis- és középvállalkozások szerepvállalása továbbra is magas szinten áll
A Közbeszerzési Hatóság gyorsjelentésben publikálta a hazai közbeszerzési piac 2020-as teljesítményét összegző legfontosabb mutatókat. A jelentés szerint a tavalyi évben összesen 7.431 db közbeszerzési eljárást folytattak le hazánkban, ami megközelítőleg 25%-os visszaesést jelent a 2019-es adathoz képest (9.837 db). Az eljárások összértéke azonban a korábban vártnál jóval kisebb mértékben csökkent. Tavaly közel 3.264 milliárd forintot ért el a közbeszerzési eljárások összértéke, míg 2019-ben ugyanez a mutató 3.430 milliárd forint volt.
„Az évközi elemzések és főként a tavalyi harmadik negyedév adatai alapján, mind a közbeszerzési eljárások számában, mind az összértékében mintegy 20-30%-os csökkenést jeleztek előre a szakemberek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt. Az eljárások darabszámát tekintve ez sajnos teljesült is, azonban az összértéket tekintve jó hír, hogy ennél jóval kisebb arányú visszaesést tapasztaltunk éves szinten, köszönhetően annak, hogy az utolsó negyedévben felpörögtek a közcélú beruházások és beszerzések. Így a 2017 óta töretlen trendet tartva, az elmúlt évben is jelentősen meghaladta a 3.000 milliárd forintot a közbeszerzési eljárásokon keresztül a gazdaságba áramló forrás, amire most minden eddiginél nagyobb szüksége van a hazai a vállalkozásoknak” – hívta fel a figyelmet Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.
A korábbiaknál is intenzívebb a verseny
A közbeszerzési eljárások terén a piaci verseny biztosítottságát három fő mutató jelzi leginkább: az egy ajánlatos eljárásokra, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásokra, valamint az egy eljárásra jutó ajánlatok számára vonatkozó adatok. A tavalyi évben mindhárom mutató terén pozitív változás következett be a megelőző évhez képest, így megállapítható, hogy tovább nőtt a verseny a közbeszerzési piacon 2020-ban.
Az egyajánlatos eljárások értéke 18,4%-ra csökkent az előző évi 20,9%-ról a uniós eljárásrendben, míg a nemzeti eljárásrendben már csupán 9,2%-ot tesz ki az egyajánlatos eljárások összértéke, pedig ez a mutató 2019-ben még 12,2%-ot tett ki. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások összértéke a nemzeti eljárásrendben már csak 0,4%-ot ért el (2019-ben 0,6% volt ez az arány), míg az uniós eljárásrendben a megelőző évi 8,2%-ról 2020-ban 3,5%-ra csökkent az ilyen típusú eljárások részaránya az értéket tekintve.
A fokozott versenyt jelzi az is, hogy míg 2019-ben átlagosan 5,2 db ajánlat érkezett egy-egy közbeszerzési felhívásra, addig 2020-ban ez a szám megközelítette a 7-et (átlag 6,7 db ajánlat/eljárás).
A kkv-szektor szerepe továbbra is töretlen
2020-ban a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági hatás a hazai kkv-szektort is érintette, ami a nyertes kkv-t tartalmazó közbeszerzések számában és értékében is megmutatkozott, de a nyertes kkv-t tartalmazó közbeszerzések arányait tekintve visszaesés nem volt tapasztalható a korábbi évekhez képest.
Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy 2020-ban minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 84 db-ot kkv-k nyertek, és minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 56-ot a kkv-k vittek.
Átláthatóság terén az EU élvonalában
A Közbeszerzési Hatóság kiemelt célja a közbeszerzésekkel kapcsolatos információk átláthatóságának biztosítása. Megállapítható, hogy európai uniós összehasonlításban is kimagaslóan magas a magyar közbeszerzések transzparenciája. Az Európai Bizottság 2019-re vonatkozó Belső Piaci eredménytáblája szerint hazánk ebben a viszonylatban az Európai Unió élvonalába tartozik, hiszen 98%-os a közbeszerzési eljárással kapcsolatos információk átláthatósága, ezzel olyan országokat előzve meg jelentősen, mint Ausztria, Belgium vagy Csehország
Az esetleges jogsértések felderítése és visszaszorítása érdekében szintén intenzív munkát végez a Közbeszerzési Hatóság. A szervezet keretében, azonban tőle függetlenül működő Közbeszerzési Döntőbizottság következetes és szigorú bírságolási gyakorlattal segíti az eljárások jogszerűségének erősödését. 2020-ban összesen 560 db jogorvoslati eljárást indított el a Közbeszerzési Döntőbizottság (melyből 67 db jelenleg is folyamatban van), és összesen közel 520 millió forint bírságot szabott ki.
A jogszerűség biztosítása érdekében a Közbeszerzési Hatóság 2020 szeptemberében anonim információs csatornát indított el, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a Hatóság munkatársaival bárki, név nélkül osszon meg információkat vélt vagy valós közbeszerzési jogi jogsértések tekintetében.
„A Közbeszerzési Hatóság kiemelt feladatának tekinti a közbeszerzési jogalkalmazás megkönnyítését és a jó gyakorlatok elterjesztését is. A szabályozás széles körű megismertetése érdekében rendszeresen szakmai konferenciákat szervezünk, amelyek célja a hatályos jogszabályok, illetve a gyakorlatban észlelt problémák megoldásainak ismertetése és a gyakorlati tapasztalatok széleskörű megosztása. 2020-ban a váratlanul és hirtelen kialakuló járványhelyzet ellenére gyorsan sikerült átállni a digitális platformra, így tavaly saját szervezésben közel 1700 közbeszerzési szakember képzéséhez járultunk hozzá.” – húzta alá Dr. Kovács László.