A Közbeszerzési Hatóság 2021-ben is következetes és fokozott ellenőrzési tevékenységet folytatott. A számokból az is kitűnik, hogy a gazdaság felpörgetését célzó intézkedések megtették hatásukat a közbeszerzések területén. Az eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárások száma az előző évhez képest mintegy 200 darabbal, értékben pedig 29%-kal nőtt. Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága elfogadta a szervezet 2021-re vonatkozó beszámolóját.
A Hatóság frissen elfogadott beszámolója rámutat, hogy a piaci verseny 2021-ben is biztosított volt a közbeszerzések területén. A közbeszerzési eljárásokban évente közel 5000 gazdálkodó szervezet vesz részt ajánlattevőként – ez 2021-ben sem volt másként. Az ajánlattevők közül pedig tavaly mintegy 3500 különböző cég nyert a magyarországi közbeszerzéseken, hasonlóan a 2020-as évhez.
A magyar piac nyitottságát és a széles körű verseny megvalósulását bizonyítja, hogy a hazai vállalatok mellett nagy arányban (kb. egyharmad) nyernek külföldi cégek is közbeszerzéseket hazánkban, többek között a nagy értékű építési beruházások esetén, legyen szó akár autópályákról vagy gyorsforgalmi utakról.
Rekordösszegben nyertek közbeszerzéseket a kkv-k
A nyertes mikro-, kis- és középvállalkozásokat tartalmazó közbeszerzések aránya Magyarországon hagyományosan nagyon magas. 2021-ben az ilyen eljárások aránya meghaladta a 85%-ot, azaz minden 100 eljárásból a mikro-, kis- és középvállalkozások 85-öt megnyertek. A kkv-k által megnyert eljárások összértéke pedig elérte a 2500 milliárd forintot, amely rekord összegnek tekinthető.
„Kiemelendő, hogy a magyar közbeszerzési piacon a kkv- szektor részvételi aránya emelkedő tendenciát mutat, míg 2020-ban minden 100 forintból 56-ot vittek, 2021-ben már 60 forint került a kkv-khoz”– hívta fel a figyelmet Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.
Fokozott ellenőrzési tevékenység
A közbeszerzési piac integritásának biztosításához kapcsolódó munkát a Közbeszerzési Hatóság kiemelt feladatának tekinti. Ennek érdekében a szervezet a hirdetmények ellenőrzésére fokozott hangsúlyt fektetett, amely a 2021-es adatokban is érzékelhető, hiszen 26 661 db beérkezett hirdetményre 27 171 db, a Közbeszerzési Hatóság által kiadott hiánypótlási felhívás jutott, amely a Hatóság által végzett szigorú ellenőrzés bizonyítéka. A hirdetményellenőrzés során a szabálytalanságok döntő többsége a Közbeszerzési Hatóság tapasztalatai alapján előzetesen kiszűrhető, így számos jogsértés megelőzhető.
A prevención túl a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának ellenőrzését a Hatóság tovább fokozta, mind mennyiség, mind hatékonyság tekintetében. Az elrendelt ellenőrzések száma 2020-hoz képest 2021-re csaknem 20%-kal nőtt.
A szigorodó ellenőrzési tevékenység eredményeként a Közbeszerzési Hatóság elnöke 2021-ben, minden korábbi évet meghaladva, 123 esetben kezdeményezett jogorvoslati eljárást 132 szervezet – ajánlatkérők és ajánlattevők – ellen. A Közbeszerzési Döntőbizottság rekord összegű, több mint 1100 millió Ft bírságot szabott ki, amely visszatartó hatása miatt a jövőre nézve is nagymértékben hozzájárul a közbeszerzési eljárások szabályos lefolytatásához és végső soron a hatékony közpénzfelhasználás biztosításához.
„A Közbeszerzési Hatóság által hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárások esetében a Közbeszerzési Döntőbizottság összesen 913.670.000 Ft bírságot szabott ki, amelytől azt reméljük, hogy mind az ajánlatkérőket, mind az ajánlattevőket a jogkövető magatartásra ösztönzi” – tette hozzá Dr. Kovács László.
Fenntartható Magyarországért Program
A Közbeszerzési Hatóság nemcsak a szigorú ellenőrzést, de a jövő generációinak védelmét is kiemelt feladatának tekinti, ezért tavaly áprilisban útjára indította a Fenntartható Magyarországért Programot. Ennek okán megalapította a Fenntarthatósági munkacsoportot, melyben a Hatóság, a legnagyobb hazai ajánlatkérők, valamint a Hatósággal együttműködő szervezetek képviselői azon dolgoznak, hogy a tevékenységeik körében minél inkább érvényre juttassák a környezetvédelem, az azzal szorosan összefüggő klímavédelem, a társadalmi felelősségvállalás és az innováció jegyében rendelkezésre álló megoldásokat.
A munkacsoport szakmai támogatásával elkészült, majd 2021. szeptember 1-én hatályba lépett a közbeszerzési Zöld Kódex, amelyhez önkéntes alapon bármely ajánlatkérő csatlakozhat, amennyiben elkötelezi magát a közbeszerzési eljárásai során a fenntarthatósági, zöld szempontok alkalmazása mellett.
A Hatóság fennállása óta elkötelezett abban, hogy a hazai közbeszerzési eljárások átlátható, jogszerű és eredményes lefolytatásának biztosításához hozzájáruljon, illetve a döntéshozókat és a közvéleményt a hazai közbeszerzésekkel kapcsolatos hiteles és valós statisztikák közreadásával tájékoztassa. 2020 novembere óta ezt a Hatóság a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjaként végzi.