Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják. Az eddigi online forrásgyűjtési csúcstartó a Fehér Nyúl sörgyár volt, 2022-ben 120 milliós közösségi tőkegyűjtéssel, most a Brancskozosseg.hu, avagy a magyar Kickstarter gyűjtött össze – óriási hajrával – 124 milliót
220 fős befektetői csapat a közösségi finanszírozás mögött
Nemrég rekord gyorsasággal, mindössze két hét alatt sikeresen támogatókat gyűjtő projekttel jelentkezett a hazai közösségi finanszírozás – egy One More Like című közösségi játékfilm gyűjtött támogatókat. A napokban nem csak sikeresen, de egyúttal rekordösszeggel zárt a Brancskozosseg.hu (röviden: Brancs), Magyarország első és egyetlen közösségi piacterének a tőkegyűjtése. A Brancs lényege, hogy a vásárló már azelőtt megvásárol egy terméket és szolgáltatást, hogy az megvalósult volna, így támogatva annak létrejöttét. Azt, hogy a Brancs hisz a közösség erejében, azzal is bebizonyította most, hogy saját tőkegyűjtésébe is bárki, akár már ötvenezres összeggel beszállhatott. A közösségi tőkegyűjtés során pedig a Brancs megdöntötte a hazai rekordot, így 124 millióval és több mint 220 befektetővel zárta a kampányát.
A tőkegyűjtés célja mind a Brancs egy-egy hosszú távú tervét támogatják. Magyarország első közösségi piactere a közép-európai régióban meghatározó, a lokális igényekre építő közösségi piactérré kíván válni. Emellett a tervek között van, hogy öt éven belül évi 200-nál is több sikeres projekt megvalósulását támogassák.
Bárki megméretheti magát a piacon
A Brancs célkeresztjében a kezdettől azok a projektgazdák voltak, akik ötleteikkel és elszántságukkal kitűntek a tömegből, azonban szükségük volt plusz támogatásra az első vevők megszerzéséhez és a projekt megvalósításához. A Brancs azért is hálás, hogy közösségi tőkegyűjtése során több, mint 220 befektető csatlakozott a céghez, mert azt tapasztalják minden egyes tulajdonostárs hozzá tesz a Brancs alapműködéséhez is. Volt, aki már most üzleti tanácsokkal segített egy Brancson futó projektet, de többen kiemelt összegű vásárlóként jelentek meg egy-egy kampánynál.
Az új tulajdonosok között van a hazai startup-szektor több ismert szereplője, így Csillag Péter, Balogh Petya, Verő Barbara, Kozma Andrea és Szakacsits Szabolcs is. „Rengeteg lehetőség rejlik most már duplán is a közösségi finanszírozásban itthon. Már nem csak egy platformot és induláshoz szükséges alap támogatást tudunk adni a vállalkozóknak, projekt gazdáknak, hanem a 220 fős befektetői körünkben rejlő szinergiákat is, kezdve a inkubációs támogatástól a kapcsolatrendszeren át akár egy konkrét befektetési lehetőségig.” – mondta Kövesdi Gábor, a Brancs alapítója.
Le akarnak számolni azzal a trenddel, hogy az unokaöcs rakja össze a vállalkozás honlapját
A már 19 sikeres projekt megvalósulását maga mögött tudó Brancs az egy éves működése során az egyik leggyakrabban felmerült nehézségként érzékelte, hogy a projektgazdák nem találnak segítséget az egyes részfeladatok elvégzéséhez, ezért nagy kihívás például az árazás, a termékcsomagok összetétele, vagy a szükséges fotók elkészítése, a kreatív üzenet megfogalmazása vagy akár az, hogy egy külsős átfussa az üzleti tervet. A Brancs újabb nagy és jelenleg is kialakítás alatt álló újítása egy kirakószerű támogatási szolgáltatás elindítása lesz, ahova az ország legjobbjait gyűjtik – nagyban támaszkodva az újdonsült befektetői körre. Az induló szolgáltatásnak köszönhetően minden vállalkozó ott igényelhet majd segítséget, ahol a legnagyobb szüksége van rá.