Hagyomány és fejlődés – a kettő egyensúlyának megteremtése az egyik leggyakoribb kihívás a családi vállalkozások tartós örökségének kiépítésében. Az ilyen cégeknek fel kell ismerniük, mikor helyes ragaszkodni a hagyományokhoz, és mikor kell fejest ugrani az ismeretlenbe anélkül, hogy ezzel elveszítenék azokat az értékeket, amelyekben a vállalkozás igazán egyedi. Az örökség lényegének jövőközpontú szemlélete a jövő generációinak sikere érdekében is fontos szempont – állapította meg kutatásában a KPMG.
A KPMG 2023 második felében 2683 családi vállalkozás vezetőjét kereste meg 80 országból, illetve régióból, hogy megvizsgálja az örökség valódi lényegét, és azt, hogyan lehet ezt használni a fenntartható és versenyképes növekedés érdekében.
Az örökség lényegének feltárása
Az örökség a családi vállalkozások fontos eleme, amely összeköti a generációkat, és meghatározza a vállalkozás hosszútávú jövőképét. Az örökség azonban egyszerre lehet eszköz és teher is, hiszen az identitás és az inspiráció forrásaként szolgál, de potenciálisan akadályozhatja az innovációt és a változásokat. Ha a vezetők túlzottan ragaszkodnak a hagyományokhoz, és folyamatosan arra hivatkoznak, hogy ezt náluk "mindig is így csinálták", az több probléma forrása lesz, megzavarja a családi kapcsolatokat, és végül az innovációra és alkalmazkodóképességre összpontosító fiatalabb generációk szembeszállhatnak a stabilitást és biztonságot preferáló idősebbekkel. Ez az örökségi paradoxon. A helyzet megoldása nyitottságot és kompromisszumkészséget követel az érintettek részéről.
A KMPG arra kérte a családi vállalkozások vezetőit, hogy azonosítsák azt az örökséget, amely a legjobban jellemzi cégüket. Leírásuk a felmérésben szereplő négy fő örökségi összetevő – az anyagi, biológiai, társadalmi és identitásbeli – legfontosabb jellemzőin alapult. Az interjúk egyik tanulsága az volt, hogy ezen a négy összetevőn kívül a vállalkozói örökségek is felbukkantak fontos összetevőként. A felmérés megmutatja, hogy a különböző generációk egyedi szempontjaik és prioritásaik alapján érzékelik örökségük fontosságát, így annak építésére és fenntartására irányuló stratégiák is eltérnek.
Anyagi örökség
Az anyagi örökségek közé tartoznak a családok pénzügyi értékét és vagyonát megalapozó tárgyi eszközök, az egyik generációról a másikra szálló föld, ingatlan vagy családi vagyon, de akár a család számára érzelmi értékkel bíró ereklyék. Az anyagi örökség pontszám az első és második generációs vállalkozásoknál volt a legmagasabb, és általában csökkent, ahogy a családi generációk száma növekedett a vállalkozásban. Ez tükrözheti a vagyon felhígulását vagy a hangsúly áthelyeződését a tárgyi eszközökről az immateriális értékekre a családok növekedésével és összetettebbé válásával.
Biológiai örökség
A biológiai örökség, például a családi név és a vérvonal a család összetartása és a vállalkozás folytonossága iránti elkötelezettséget tükrözi. Ha mind a biológiai, mind az anyagi örökség fontos a vállalkozás számára, az segít biztosítani, hogy a család anyagi vagyona generációról generációra tovább öröklődjön a családban. A hosszabb vezetői megbízatással rendelkezők általában gazdagabb biológiai örökséget ápolnak, ami azt sejteti, hogy kapcsolat van a hosszú vezetői megbízatás és a családi folytonosság ápolása között.
Társadalmi örökség
A társadalmi örökség a család közös értékeire, attitűdjére és meggyőződésére épül, és a hangsúly általában az erős közösségi kapcsolatok kiépítésére és a világ jobbá tételére helyeződik. A generációk közötti egyeztetések arról, hogyan értelmezik és örökítik tovább az örökséget, létfontosságúak a vezetés és az utódlás minden elemében. A legmagasabb társadalmi örökségi pontszámot az X generációs (1965 és 1980 között született) vezérigazgatók által vezetett családi vállalkozások kapták.
Identitás örökség
A közös családi történetek és rituálék a családi identitáson, értékeken és történelmen keresztül szövődnek bele a vállalkozásba. A családi identitás gyakran a családi konfliktusok megoldásának informális irányítási mechanizmusaként működik. Az identitás örökségének pontszámai magasak voltak a csendes generációs vezérigazgatók és az idősebb, legalább ötödik generációs családi vállalkozások körében.
Vállalkozói örökség
A családi vállalkozások vezetői a kerekasztal-beszélgetéseken a vállalkozói örökség fontosságát és hatását hangsúlyozták. A generációkon átívelő vállalkozói szellem egyszerre erősíti és elősegíti az örökség minden összetevőjét, mivel az előző generációk vállalkozói tevékenységéről és eredményeiről szóló történetek segítenek fenntartani az örökséget és a családok lendületét.
Az örökség hatásának mérése
A KPMG felmérésének adatai azt mutatják, hogy a sikeres családi vállalkozások átfogó örökséget ápolnak, amely magában foglalja a pénzügyi vagyont, a családi identitást, a társadalmi felelősséget és az utódlási terveket. A magas örökségi pontszámot elért családi vállalkozások 45 százaléka versenytársaihoz képest jelentős üzleti teljesítményről is beszámolt. Ehhez képest az alacsony örökségi pontszámmal rendelkező vállalkozásoknak csak 23 százaléka számolt be ilyen eredményekről. „Fenntarthatósági teljesítményükben különösen azok a családi vállalkozások tűnnek kiemelkedőnek, amelyek az identitás örökségét helyezik előtérbe, és a családi értékeket és történelmet beleszövik az üzletbe. Az egyik fontos tanulság, hogy az anyagi örökségre való összpontosítás megférhet a társadalmi örökség pozitív hatásaira való igénnyel, különösen a fiatalabb generációk tagjai körében, akik egyre inkább a társadalmi és környezeti fenntarthatóságra gyakorolt hatásukra koncentrálnak” – emelte ki Simonyi Tamás, a KPMG szenior igazgatója.
Az értékteremtő örökség
Az örökség a vállalkozás növekedésére és teljesítményére vonatkozó hosszú távú szemlélettel és stratégiai megközelítéssel ötvözve egy olyan szilárd alap, amely tükrözi a család értékeit, céljait, segít összpontosítani a stratégiai prioritásokra, és tovább építi a bizalmat az érdekelt felek között. Ezek hozzájárulnak a vállalkozás identitásához, egyediségéhez, és irányítják a döntéshozatalt, megőrzésük segít fenntartani a folyamatosságot és a kohéziót a vállalkozásban és a családon belül. Az örökség hozzájárul egy erős szervezeti kultúra kialakításához is, amely a család értékeihez igazodó pozitív munkakörnyezetben elősegíti az összetartozás, a lojalitás és az elkötelezettség érzését az alkalmazottak körében. A családi cégek történetükkel, elkötelezettségükkel növelik az ügyfelek bizalmát, vonzza a tehetségeket, és segít versenyelőnyt teremteni a piacon.
„A családi vállalkozások gyakran rendelkeznek iparágspecifikus ismeretekkel, szakértelemmel és készségekkel, amelyeket egyik generációról a másikra adnak át. Ez a felhalmozott bölcsesség felbecsülhetetlen érték lehet, amely segít a vállalkozásnak versenyelőnyhöz jutni. Az utódlás gondos megtervezése kulcsfontosságú eleme az örökség megőrzésének” – mondta el a felmérés kapcsán Simonyi Tamás.
A családi vállalkozásoknál gyakran mély érzelmi kötődés alakul ki a család történetéhez. Ez elősegítheti, hogy a családtagok és az alkalmazottak büszkék és elkötelezettek legyenek a cég iránt. A vállalkozásoknak alkalmazkodniuk kell a változó piaci dinamikához és üzleti környezethez is. Az erős örökség segíthet szilárd alapot teremteni a generációkon átívelő innovációhoz és vállalkozói szellemhez, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás releváns és versenyképes maradjon. A családi vállalkozások örökségei iránytűként is szolgálnak a következetes döntések meghozatalában.