Az alapvető szabály a kubai utazásoknál, hogy az ember nem mindig azt kapja a pénzéért, amit elvárhatna. Lehet, hogy a szállodában épp akkor nincs mosoda vagy tej, lehet, hogy az autóbérlő cég mégsem ad kocsit, lehet, hogy a vonat, busz nem indul, és lehetne tovább sorolni… Ugyanakkor Kuba nem olcsó. Először is drága odajutni. Ki lehet fogni kedvezményes járatokat Berlinből, Bécsből, de a „fővonal”, az Air France és a KLM bizony 200-300 ezer forint körül jár. Aki abban spekulál, hogy olcsón eljut Miamiba, és onnan egy gyors szökkenéssel Havannában terem az újonnan nyitott járatok egyikén, az csalódni fog. Az európai utasra is azok a szabályok vonatkoznak, amelyek az amerikaiakra, vagyis ha nem tudja bizonyítani a kulturális csereutazásban való részvételét, akkor az embargó miatt nem szállhat fel a repülőre. (Mindre van megoldás persze, egyesek a Miami–Cancún–Havanna útvonalat választják, némileg olcsóbban, mint a közvetlen járatot.) Havannából viszont minden további nélkül át lehet repülni az USA-ba megfelelő vízum birtokában.

 

A szállodaárak az egekben. Egy közepes városi hotel 200 dollár/nap árnál indul. Itt azt kell tudni, hogy a turistairodák ezeket már jó előre lefoglalják, ezért aki szervezett úton indul, annak jóval olcsóbb. Éppen ezért mennek egyre többen neten foglalt lakásba, lehet az airbnb is. 30-40 dollár körüli árakon korrekt ellátást kapni – nemegyszer jobbat, mint a szállodákban, és a hiánygazdálkodás következtében teljes szolgáltatásra rendezkedtek be. Mindenkinek van „saját” taxisa, szivarbeszerzője, idegenvezetője, reptéri fuvarosa vagy partnere egy másik városban, ahol meg lehet szállni.

 

Menjünk, ne menjünk? Hova?

 

Úgy szoktak fogalmazni, hogy menjünk ameddig még a szocializmus látható. Ezt a mondatot én azért utálom, mert emlékeztet a katasztrófaturisták logikájára, akik mások nyomorát fényképezik vidáman, de tudomásul kell venni, hogy sokan tényleg ezért mennek. És a szegénységet valóban lehet látni és fényképezni. A turisták zöme a fővárosba megy és az onnan 120 kilométerre levő Varaderóba, mely a világ egyik legszebb tengerpartja, és semmi mást nem lehet ott csinálni, mint az all-inclusive hotelekben dagonyázni, megnézni az esti show-műsort és fürdeni a delfinekkel, ha a delfineknek is ehhez van kedvük.

 

E két városból általában három kirándulást szoktak csinálni, úgy, hogy estére visszaérjünk a kiindulóponti szállodában. Havannából elindulhatunk nyugatra, ez Soroa és Vinales. Nem tengerpart, hanem fura geológiai képződményekkel teli vidék, nagyon szép, van orchideakert, és vannak dohányfarmok is, lehet helyben sodort szivart venni. Kérek mindenkit, ne menjen be az indián barlangba csónakázni, mert még a Vidám Parkban a mesecsónak is jobb volt, és ne nézze meg a 60 éves, teljes hegyoldalt beborító álsziklafestményt, mert annál még az unokám is eredetibben fest.

 

Havannából és Varaderóból egyaránt egynapos kirándulás lehet Trinidad és Cienfuegos. Trinidad az egyik legszebb épen maradt spanyolkori város Kubában, Cienfuegos meg remek tengerparti hely, óriási sétányokkal, jó kocsmákkal és éttermekkel. A kérdés már csak az, hogy hogyan jutunk el e helyekre. Van, ahol a turistaútban benne van, de utazási irodákban is be lehet fizetni ilyen utakra.

 

 

Autóbérlés, pénzezés

 

Ha valaki kalandra vágyik, akkor béreljen autót. Lehet. Csak drága. Átlagban napi 60 dollártól indulnak az árak, és kiegészítő költségek is vannak. A költségeket dollárban adom meg, bár a kubaiak CUC-ban számolnak (ez a konvertibilis peso, és onnan lehet tudni, hogy nem gyalogpezó – CUP –, hogy rá van írva: „convertible”). 1 CUC lényegében 1 dollár (de ha dollárt váltunk, akkor előfordulhat, hogy leszednek 10 százalék „büntit” – újabb kaland). Hitelkártyával óvatosan közlekedjünk, mert a legtöbb helyen el sem fogadják, megbízható netkapcsolat híján. A banki pénzautomaták azonban működnek. Szóval, ha eldöntöttük, hogy kiköhögünk napi 65 dollárt egy 206-os Peugeot-ért vagy valamelyik kínai megfelelőjéért, akkor, ha a reptéren vesszük fel, az plusz 20 CUC. Kell továbbá depozit (150 CUC), és ha még valaki vezet, akkor napi 3 CUC. Ki kell fizetni a kocsiban lévő üzemanyag árát (becslési kaland) és leadni üres tankkal kell. Ha nem a felvételi helyen adjuk le, akkor majd megmondják, hogy mennyi pluszt kell fizetni. Útjelző táblák alig vannak, de a térképeken el lehet igazodni.

 

Ha valaki Varaderóba megy Havannából, vagy visszafelé, beleütközik az egyedüli fizető útszakaszba. Ez az egyetlen „rossz kapitalista” maradvány az országban, sehol máshol nincs útdíj. De ha már valaki ezt az utat megteszi, szép a tengerpart, láthat egy-két cserbenhagyott fúrótornyocskát is félúton, ami nem fogja megoldani Kuba energiagondjait, és áthalad Santa Cruz del Norte városkán, mely úgy 50 kilométerre van Havannától. Ott, ha teheti, forduljon el a városka közepén a tengertől elvezető úton. Öt kilométer után elér egy városkába, melyet most Cienfuegosnak hívnak – vigyázat, van egy ilyen nevű nagyváros is, jó messze – de régi neve Hershey volt (a kubaiak Erszinek ejtik). A Hershey ma is a világ legnagyobb csokoládégyára Pennsylvániában, és az 1910-es években az amerikai tulajdonos itt építtetett magának cukorfeldolgozót, hogy legyen alapanyaga. „Jó kapitalistaként” nemcsak gyárat épített, hanem iskolákat, lakótelepeket, sportpályát, kórházat is, melyeknek romba dőlt maradványai most is látszanak. Még elektromos vasutat is építtetett, az ma is működik, Havanna és Matanzas városa között szállítja az utasokat. Ez a kis kitérő sajátos mementó, szól a történelemről, a korról, a rendszerekről és talán arról is, hogy egyszer még újjáépítik ezt a csodavárost.

 

 

Nagyobb kalandok

 

Minthogy Kuba 1000 kilométer hosszú sziget, kocsival nagy kaland egyik végéből a másik végébe eljutni. A nyugati tartománytól egészen Sancti Spiritusig van ugyan autópályának nevezett széles út, de onnan tovább már csak a régi országút marad, és még majd 600 kilométer, míg elérünk a keleti fővárosba, Santiago de Cubába. Pedig oda érdemes ellátogatni. Úgyhogy a belső repülőjáratot ajánlom. Szép a város, új látványosság az amúgy is gyönyörű Santa Ifigenia temetőben Fidel Castro sírja, mely a haza atyjának, José Martínak az emlékműve mellett található, és mindig hosszú sorokban kígyóznak előtte az emberek. (A temetők meglátogatása Latin-Amerikában amúgy is nagy élmény. Gyönyörű márványemlékművek sora idézi a történelmet, akár Havannában, akár Santiagóban, akár Buenos Airesben vagyunk, ahol például Evita sírjához külön túrákat szerveznek.) Fidel sírjának meglátogatása sem megy sorállás nélkül, és nagyon látványos az őrségváltás – ne mulasszák el…

 

Santaigóból kirándulhatunk Barcoába, ez az egyik legrégibb város, ott fekszik, ahol Colombus partra szállt. Vagy elmehetünk a közeli Cobréba, ahol Kuba védőszentjének szobra van, és megcsodálhatjuk a hegyes vidéket, mely Kuba keleti felére jellemző. A sziget közepe, Camagüey központtal ennek megfelelően általában kimarad a túrákból. De ha valakit érdekel, van sok látnivaló a városokban, melyeket a hódító spanyolok alapítottak a XVI. és XVII. században. De ez a túra már nehezen fér bele egy kéthetes nyaralásba.

 

Szóval általában marad a sziget nyugati meg keleti vége, na és a tengerpar­tok. Többezer kilométer fehér homok, és egyre több, aránylag modern és jól felszerelt szálloda várja a vendégeket, számuk 2016-ban meghaladta a hárommilliót; ez már kicsit több, mint amennyit a szigetország rendben el is tud látni. Vannak olyan szolgáltatások, melyekhez az európai vagy kanadai turista otthon hozzászokott, de itt nagyon nehezen jut hozzá. Mondjuk, ilyen az internet.

 

 

Wifi és telefon

 

A lakásokban nincs internet, ha mégis, akkor betárcsázós. Szállodákban és nagy tereken az elmúlt két évben telepítettek wifi hot-spotokat. Mint dróton a verebek, úgy ülnek a parkokban fiatalok és öregek, és próbálnak skype-olni a miami rokonokkal vagy olvasni valamit az aznapi pártlapon kívül. A netet a kubai telefontársaság üzemelteti mindenütt. Az ETECSA kártyák 1 órára elegendőek, mindenfelé lehet kapni, 2,5 CUC és 4 CUC közti áron, attól függően, hogy ki mennyit tesz rá. A 12 jegyű kártyaszámot be kell pötyögni a wifi által feladott ábrába, le kell kaparni a PIN kódot – többnyire a számot is sikerül, pedig rá van írva, hogy óvatosan –, a PIN is 12 számjegy, ezt is be kell ütni. Ha a 24 számot rendben beütöttük, ez rendszerint harmadikra sikerül, végre bévül vagyunk, és a körülöttünk csücsülő résztvevők számától függő sebességgel totyoghatunk vagy száguldhatunk a neten. Mindenki már előre megírt leveleket indít útnak, hogy ne a drága idejében keresse a betűket, és igyekszik minél sebesebben beszélni, de ez a kubaiaknak nem esik nehezükre.

 

2017 elejére ez a szolgáltatás az országban már több száz helyen megtalálható, az ügyes turista is hamar beleszokik a rendszerbe, és legszükségesebb műveleteit el tudja végezni. A nagy trükk az, hogy amikor az ember ki akar lépni, akkor nem találja azt az ablakot, ahol erre lehetősége lenne. És a kártyaidő fogy, amíg az ember matat. Egy titkos kód sokszor segít, a keresőbe be kell írni: 1.1.1.1 – és azonnal feladja zárógombot, mert ha nem, akkor volt kártya, nincs kártya. Telefonálni viszont remekül lehet, de olyan drága, hogy mindenki visszahőköl. 1000 forintba kerül egy percig hazatelefonálni, és az SMS is 400 forint. Úgyhogy jól meg kell gondolni a bőbeszédűséget. Inkább gyűjtsük az élményeket helyben, és számoljunk be róluk itthon, mikor már leülepedtek a kalandok, a kudarcok és az élmények egyaránt.