Mennyiért lehet lakást venni a március 15-i ikonikus helyszíneken?

Nagy a szórás a forradalmi eseményeknek helyet adó utcák és terek négyzetméterárai között a lakáspiacon. A Pilvax köz a maga 1,8 millió forintos négyzetméterárával a középmezőnyben kapott helyet. A Budai Várban viszont a Dísz tér ennél olcsóbb, ugyanakkor az Úri utcába vagy a Szentháromság térre tartóknak bőven 2 millió forintot meghaladó árral kell számolniuk négyzetméterenként. A Múzeum körutat 1,4 millió forint jellemzi. A kevesebb mint 1,2 milliós Kecskeméti utca egyik végén lévő Kálvin téren 1 millió forint alatt, a másik végén található Egyetem téren viszont 2 millió forint felett van a lakások ára egy négyzetméterre vetítve.

Az 1848. március 15-i eseményeknek nevezetes helyszínei jelenleg a legdrágább fővárosi utcáknak, tereknek számítanak - derül ki az ingatlan.com március 15-i ünnep apropóján készült összeállításából.

Pilvax köz és társai

A forradalomhoz köthetően az egyik legtöbbet emlegetett Pilvax Kávéháznak helyet adó Pilvax közben idén több mint 1,8 millió forintos átlagos négyzetméterárral találkozhattak a lakásvásárlók.

A szomszédban található Petőfi Sándor utcát 1,6 millió forint feletti árszint jellemzi, miközben Városház utcában ennél olcsóbban 1,2 millió forintért kínálják a lakások négyzetméterét a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Szintén 1,25 millió forintos négyzetméterár jellemzi a mai Kossuth Lajos utcát. Az innen nyíló Semmelweis utcában picit magasabb, 1,28 millió ez az összeg.

A Budai Várból a Múzeum körútra

A forradalom szintén fontos helyszíne volt a budai Vár, ahol 2023-ban is igen magasak az árak. Bár a Dísz téren 1,77 millió forintnál tartanak az átlagos négyzetméterárak, ugyanakkor az Úri utcához már 2,5 millió, a Szentháromság térhez pedig majdnem 2,8 millió forintra van szükség négyzetméterenként. 

Ugyancsak ikonikus színhelynek a Magyar Nemzeti Múzeum és környéke, amely a forradalom óta az egyik központja az ünnepségeknek. Ezen a területen nagy a szórás. A Múzeum körút 1,4 millió forintos négyzetméterárral szerepel a forradalmi árkörképben.

A közvetlen közelben lévő Kecskeméti utcában 1,2 millió forint alatt van a lakások átlagos négyzetméterára, miközben az utca egyik végén lévő Egyetem tér már más nagyságrend. Itt ugyanis 2,3 millió forintot is meghaladja a lakások egységára, míg a Kecskeméti utca másik végén található Kálvin téren csak 990 ezer forint az átlagos négyzetméterár.

Hirdetés átugrása →