Bár a legtöbb országban emelkednek az esetszámok és a halálozás is, és sok szakértő a harmadik hullámról beszél, vannak országok, amelyek már fontos csatákat nyertek a járvány elleni harcban. Nézzük, hogy áll a két éllovas: Izrael és a Britek.
Ha megnézzük a jelenlegi átoltottsági adatokat, azt látjuk az EU-ban átlagosan 100 emberre vetítve eddig 5 körüli vakcinát adtak be. (Az összes beadott vakcinát vetíti 100 lakosra, amiben szükségszerűen benne vannak a második dózisok is.) Ehhez képest a környékünkön az Egyesült Királyság már messze előbbre tart, hiszen 100 lakosra 25 vakcinát adtak be. A briteknél korábban kezdődött az oltás, már december 8-án és február 15-re a legveszélyeztetettebb csoportok mindegyik tagja - 15 millió ember - megkaphatta a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát. április végéig szeretnének minden 50 év feletti állampolgárt beoltani, míg a legújabb, a korábbiaknál sokkal ambíciózusabb terv szerint július végére szeretnék a teljes felnőtt lakosságot beoltani. A legfrissebb adatok szerint egyébként a januári csúcspontról naponta 50-60 ezer új eset, lényegesen csökkent a járvány terjedése, 10-12 ezer közötti napi szintre, de a halálozás még mindig magas, napi 400-500. Mindez nem is csoda, hiszen a második dózist még kevesen kapták meg, az igazán hatékony védettség pedig a második vakcina beadása után pár héttel fejlődik ki.
Náluk is sokkal jobban áll Izrael, ahol 100 főre már 75 vakcinát adtak be. A teljes lakosságon belül 49% körüli azok aránya, akik megkapták az első vakcinát, és több mint 30%, akik már a második oltást is megkapták. Ezen belül a leginkább veszélyeztetett 60 év feletti korosztályban már 90 százalékos azok aránya, akik legalább az első oltást megkapták. Az esetszámok egyértelműen csökkennek a december végi 8 ezres szintről 4 ezer körülire, és még látványosabb eredmény értek el a halálozások tekintetében, napi 20-30 körüli számnál tartanak.
Így elérkezettnek látják az időt a korlátozások feloldására. Vasárnaptól kinyitnak az éttermek, könyvtárak, múzeumok, állatkertek és turisztikai látványosságok, de továbbra is előírják a maszkviselést és a távolságtartást. Más helyszínek, mint az edzőtermek, szállodák egyelőre oltási igazolvánnyal lesznek látogathatók. Újra lehet koncerteket és sporteseményeket is rendezni, zárt térben legfeljebb 300, a szabadban maximum 500 résztvevővel.