Nyakunkon egy világjárvány, mit van mit tenni, haza kell érnünk este, óvatosan kell megválasztani az úti célt, maszkot hordunk és otthon maradunk egyetlen köhintésre. Viszont mi más is lehetne jó program ilyenkor, mint egy séta a szabad levegőn, távol a nagyvárosi zajtól és a tömegtől? A borvidékek mind-mind ilyen helyek, ráadásul a borászatok a termelői borkimérés égisze alatt nyitva tarthatnak, és elvitelre elméletileg árulhatnak bort, szóval
a séta után lesz is mivel koccintani este. Kész főnyeremény, nem igaz?
Budapest és környéke
Ha a fővárosban élünk, számtalan közeli szőlőhegyre szervezhetünk rövid délutáni sétát. A legismertebb minden bizonnyal Etyek, ahol több ismert borászat is található, de a Csepel-sziget is közel van, ahol egy Év Bortermelője tevékenykedik Szigetcsépen, ráadásul a ráckevei szerb ortodox templom a világ csodája a freskóival, kár, hogy most azt sem nézhetjük meg!
Amit én javaslok, az talán kevésbé ismert, bár a borkedvelők már biztosan hallottak az évnyitó Jégvirágtól Borvirágig fesztiválról, ami januárban leginkább még a forralt borról szól, de mint tudjuk, ahhoz is jó bor kell. Az pedig van bőven Monoron, a Strázsa-hegyen, ahol több száz pince várja a sorsa jobbra fordulását. Sétálgassunk a szőlősorok között kanyargó utakon, kukkantsunk be Lukácsyékhoz vagy a Megyeri-Hanti Pincébe, és mindenképpen kérdezzünk utána, hogy a Szöjpkő szörpmanufaktúra nyitva lesz-e, mert ha van a bor mellett kincse Monornak, akkor ez a hely az!
A nyugati határszélen
A soproniaknak inkább nem írok semmit, még a végén megsértődnek. Nekik elég kimozdulni otthonról, és kis túlzással már az utcán egy borvidéken sétálnak! De mi a helyzet Szombathellyel? Innen bizony csak egy ugrás a jáki templom, de még inkább a Vashegy hazai fele, Vaskeresztes és környéke, ahol a Pinka folyócska mellett sétálva egy vadregényes kis kanyonban találhatjuk magunkat, vagy megkérdezhetjük Garger Imrét, hogy van-e eladó kékfrankosa. Minél régebbi évjáratot választunk, annál jobb, mert a helyi kékfrankosok hosszan érlelhetők és az idővel egyre szebb arcukat mutatják!
Ezzel szemben Győrből induljunk délre, hiszen a közelben van Pannonhalma, illetve a pannonhalmi borvidék, ahol pH-érték néven készítenek közösségi bort a pincészetek. Az Apátsági Pincészet mellett kiemelném Heroldékat, Cseriéket és a Hangyál famíliát. A pannonhalmi termelők rengeteget fejlődtek az utóbbi évtizedben, a borvidék vitathatatlanul nagy jövő előtt áll!
Keleten a helyzet
A tokaji borvidék szinte egyforma távolságra van Miskolctól és Nyíregyházától, így mindkét nagyvárosból tehetünk egy sétát a Tokaji-hegyen vagy épp a Zemplén valamely jelzett ösvényén, de evezhetünk is a Bodrogon.
Miskolc felől érkezve hajlamosak az emberek átrobogni Szerencsen; úgy gondolják, hogy a borvidék valójában a Disznókő borászatnál és a körforgalomnál kezdődik, no meg a Sárga Borháznál, ahol vitathatatlanul jó ebédet lehetne enni, ha nem lenne minden zárva. Valójában azonban már Szerencs előtt bal kéz felől dombok sorakoznak, Legyesbénye és Bekecs dombjai, ezek pedig már borvidéki települések. Akár a Legyesbénye Montium borászatot keressük fel, akár a szerencsi Árpád-hegy Pincét, nem fogunk este csalódni a borunkban. A bekecsi szőlőhegyen is lehet tenni egy kellemes sétát, felfedezve a tanösvényt a Napos és a Palota dűlők határán, a kis kilátó mellett.
Más a helyzet, ha Nyíregyháza felől érkezünk, át a tokaji hídon a Tisza fölött. Innen kanyarodjunk Tarcal felé, sétáljunk fel az Áldó Krisztus-szoborhoz, aztán lefelé jövet kopogtassunk be a Majoros Birtokhoz, sőt érdemes eleve előttük leparkolni az autót a séta előtt!
A déli végeken
Más helyzetben van a két déli nagyvárosunk.....
Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin tavaszi lapszámában jelent meg.
Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő most extra kedvezménnyel.