Ritka kincs ma Budapesten is a hangulatos, jó alapanyagokat használó, tradicionális ételeket kínáló vendéglő. Aminek van múltja és stílusa, és ahol jó eltölteni egy-két órát, akár nagyobb társasággal, akár kettesben térünk be. Ezek közül ajánlunk most hármat, melyek még ár-érték arányban is bajnokok.
A jó – vagy nevezzük így: polgári – vendéglők nyomában túránkat kezdjük Belbudán, ahol a Városmajor szomszédságában, a Maros és a Csaba utca sarkán található a Mezzo étterem. Már nyáron fel akartuk keresni ismét, de a honlapon azt láttuk, folyamatosan zárva, kicsit féltünk is, hogy a nehéz idők miatt véglegesen lakat került a Mezzo ajtajára. De hál’Isten nem, szeptemberben kinyitottak, és ugyanazt a megszokott minőséget kínálják, mint eddig. A hely egyébként a 90-es évektől másfél évtizeden át John Bullként működött, talán az első volt ebben a műfajban Budán, még előtte, a szocializmus idején pedig Lúdláb vendéglőként üzemelt.
Egy hely Budán
Jó alapanyagok, házias ízek és tradicionális ételek – ez jellemzi leginkább a konyhát. Kacsahúsleves májgombóccal, citromos borjúragúleves, a tejfölös harcsapaprikás sós túrógombóccal, fokhagymás kacsacomb káposztás cvekedlivel, vagy éppen a wiener schnitzel
osztrák burgonyasalátával. A fogások időben érkeznek és pont olyanok, ahogy elképzeljük, legyen szó akár vadasról szalvéta gombóccal, akár konfitált szarvasfiléről.
Az állandó étlap mellett van egy napi ajánlat is, ottjártunkkor sok más mellett a zöldbabfőzelék vagdalttal, a kolbászos lecsó és a marhapörkölt tarhonyával is helyet kapott ebben a szekcióban. Van innováció és kísérletezés is, de inkább csak módjával, és az alapvetően vissza-visszatérő törzsközönség tökéletesen elégedett is ezzel.
A kiszolgálás korántsem tolakodó, inkább barátságos, és a hagyományosan elegáns belső téren kívül külön ki kell emelni, hogy esténként élőzenét, zömmel jazzt is élvezhetnek a vendégek, a honlapon egyébként megtalálhatók a fellépők. De ez inkább csak a háttérben szól, egyáltalán nem zavaró a vacsora közbeni beszélgetésben., a hangulatot azonban egyedivé teszi.
Hangulatos kerthelyiség
Ha elhagyjuk a belvárost, és a Németvölgy felé vesszük az irányt, akkor érdemes a Jardinette kertvendéglőt felkeresni. Már 100 éve is működött a hely, akkor Szürke csacsi néven, majd a szocializmusban a Búfelejtő névre keresztelték. Az évezred kezdetén aztán új tulajdonos érkezett új koncepcióval. Nyáron a hangulatos kerthelyiségben, ősztől inkább a télikertben érdemes helyet foglalni. A hagyományos jól ismert magyar fogások már a leveseknél is tükröződnek, palócleves és marhahúsleves grízgombóccal, de ugyanígy a főételek között is, ahol azonban már érdekes és különleges köretek is felbukkannak. A csirkemellet például serpenyős zöldségekkel, a kacsacombot krémes polentával (kukoricalisztből készült puliszka), a lassan sült sertéstarját zeller gratinnal kínálják.
Amíg várakozunk a főételekre, benevezünk egy Jardinette piknik tálra sonkák, sajtok és kencék – nem bánjuk meg, és így nyugodtan meg tudjuk várni a főfogásokat: az érezhetően kiváló húsból készült hagymásrostélyost és a rendben lévő túróscsuszát harcsapaprikással.
De nem csak állandó része van a menünek, a szezonális ajánlatokban már helyet kapnak a kevésbé tradicionális ételek is: a rákfaroktól az angus marhán át a grillezett lazacig, melyet kókusztejes vörös curryvel szervíroznak. Na és itt azért már van vegán és vegetáriánus szekció is. A hely a konzervatívabb ízlésű vendégkörnek szól, nagyrészt törzs-
közönség jár ide és külön kiemelendő a süteményválaszték. Van itt minden az almáspitén kezdve, a csokitortán folyatva, a diótortáig, somlóiig, madártejig. Békebeli itt minden.
Azok a 80-as évek…
De azért nézzünk körül Pesten is, alig több mint egy éve nyílt például a Nádor utcában a Retek bisztró. A képek alapján nem voltunk biztosak benne, hogy el kell ide látogatunk, elsőre a turistáknak szóló magyaros romantikázást láttuk benne. De barátaink nagyon dicsérték a konyhát, és a Tripadvisoron is annyira magas pontokat és jó kommentet kapott, hogy rászántuk magunkat.
A hely nagyon megy, elsőre nem is sikerült másnap estére foglalni, de második nekifutásra aztán csak összejött a dolog. A nagymama konyhája, írják magukról, és a kínálat olyan, mint a 80-as évek Gundeljében. Hortobágyi húsos palacsinta, gulyásleves, paprikás csirke. De a magyaros vonalat tényleg a falig elviszik, van itt lángos, sertésfasirt, kemencés töltött káposzta. Az ételek többsége teljesen rendben van, a gulyáslevesen kezdve, a lecsón, a marhapofán keresztül az óriás bécsi szeletig. Egyedül a halászlé harcsaszelettel lóg ki erősen lefelé azok közül, amit kóstoltunk.
A kiszolgálás kedves, a vendégek rajtunk kívül szinte csak külföldiek, és a belső berendezés sokkal hangulatosabb, mint ahogy a képek alapján elképzeltük. Kredenc nagyanyáink idejéből, bakelitlemezek borítóiról néz ránk a falról Szécsi Pál és Máté Péter, a tányérok, poharak, vizeskancsók is jópofán egyediek. Nem mondanánk, hogy olyan a Retek, mint nagymamáink konyhája. Bár az ételek nevei megegyeznek, annál tényleg bőven jobb.