Magyar vállalatok, családi vállalkozások!

Hogyan építettek milliárdos céget? Ismerje meg, a feltörekvő magyar középvállalkozások sikerének titkait. Már kapható a A K&K Kis és Középvállalkozások magazinja és az Alinea Kiadó gondozásában megjelenő: Magyar vállalatok, családi vállalkozások! című könyv.

Közel fél száz történet. A legérdekesebb, legtanulságosabb és leginkább inspiráló történetek.

Könyvünkben olyan cégalapítókat ismerhetnek meg, akik tudtak élni a lehetőséggel, és szívós kemény munkával felépítettek egy ma már a saját területén meghatározó céget.

Olyanokat, akik több évtizede sikeresek.

Akiknek a történetéből tanulhatnak a ma még kisebb, fiatalabb cégek is.

Könyvünkben igyekszünk bemutatni a cégek mögött a személyeket, ha velünk tartanak megismerhetik az alapítók nagy generációját. De nemcsak őket, hanem a stafétát már átvett, vagy erre készülő második generációt is. Mert nemcsak az lehet tanulságos történet, hogy lettek ezek a cégek sikeresek, de az is, hogyan sikerül(t) menedzselniük az utódlást, generációváltást.

Könyvünkben nemcsak a már több évtizede állócsillagnak számító cégek kapnak helyet, mellettük olyan fiatal vállalkozók és vállalkozások is, amelyek már bizonyítottak.

De emellett a legjobb szakértők, gyakorlott tanácsadók írásai is helyet kapnak könyvünkben. Igyekszünk ugyanis praktikus tudást is adni a magyar középvállalkozások képviselői számára. Hogy a mainál is professzionálisabban működjenek. Hogy az innováció és a digitalizáció területén is tartsák a lépést. Hogy a nehezebb években is tudjanak fejlődni. Hogy ki tudják használni az új évtizedben kínálkozó lehetőségeket.

Könyvünkben a sikeres magyar cégek alapítói és a második generáció képviselői osztják meg saját tapasztalataikat.

Ne maradjon le az Ön sem!

Már kapható! Most 10 százalék kedvezménnyel, 5980 forint helyett csak 5380 forintért!

http://www.kkvmagazin.com/ magyarvallalatok

Hirdetés átugrása →