Rolex vagy Patek Philippe helyett

Minden digitalizálódik, nem véletlen, hogy egyre kevesebb hagyományos karórát adnak el világszerte, és egyre több okosórát veszünk. Ez utóbbiak nemcsak divatosak, hanem praktikusak is, megkönnyítik a mindennapokat, különösen a sport és a mozgás fanatikusainak

A második évezred második évtizedétől kezdve egyre kevésbé  divat karórát venni, legalábbis a fiatalok körében. Kezdenek azonban divatba jönni az okosórák, éves szinten már nagyjából 80-90 millió darabot adtak el a tavalyi évben, még a koronavírus-járvány sem vetette igazán vissza az eladásokat. De az okosóra azért még ma is rétegterméknek nevezhető, hiszen az eladások darabszáma az okostelefonokénak alig 6-7 százalékával egyenlő – tavaly például több mint 1,3 milliárd okostelefon talált gazdára.

Az idei első negyedévben az eddig is toronymagasan vezető Apple tovább növelte piaci részesedését az okosórák piacán, 30-ról 33 százalék fölé. Ez egyharmados piaci részesedést jelent önmagában, és a Watch SE és a Watch 6 piacra kerülésének köszönhető. A másik két dobogós természetesen ázsiai: a Huawei és a Samsung, de kis mértékben mindkettő veszített piaci részesedésből, 8,4 és 8 százalékot értek el a teljes eladásokból a Counterpoint Research kutató cég 2021 első negyedévét elemző jelentése szerint.

Mit tud az okosóra?

De nézzük először is azt, hogy egyáltalán kinek érdemes okosórát vennie. vagy másképpen: melyek a hasznos funkciók? Az első és legfontosabb, hogy az óra mindig kéznél van, hiszen a kezünkön hordjuk. Mivel állandó összeköttettetésben áll a telefonunkkal, azonnal értesülhetünk arról, ha üzenetet kapunk, tudunk hívást fogadni, kezdeményezni, nem kell keresgélni a telefonunkat. Ugyanígy tudunk hangot rögzíteni, irányíthatjuk a kamerát, vagy elindíthatjuk a zenelejátszást. Kevésbé zavaró társaságban, ha ránézünk, vagy vezetés, sportolás közben is kevésbé veszélyes rápillantani. Apróság, de fontos, hogy az okosóra azonnal jelzi, ha nincs a közelben a telefon, így azt nehéz otthon vagy az autóban felejteni. De ugyanígy a lakásban valahol elhagyott telefonunkat is megtalálhatjuk az okosóra segítségével.

A praktikus és kényelmi funkcióknál sokak számára fontosabbak a sport, a fitnesz és ezekkel összefüggő egészségügyi funkciók. A lépésszámláló mutatja, mekkora távolságot tettél meg aznap, sportolás közben ellenőrizheted a pulzusodat, ébredés után rögtön kiértékeli az alvás minőségét is. Egyre több okosórában van már vérnyomásmérő, sőt véroxigénmérő és hőmérő is; hiába, a covid itt is hatott. Néhány modellben már az EKG funkció is helyet kapott.

Mire való?

Ha elszánjuk magunkat az okosóra-vásárlásra, elsőként mindenekelőtt azt kell eldönteni, hogy mindennapi használatra kell vagy kizárólag sportoláshoz. Fontos a kijelző mérete, minősége és védelme. Nem mindegy, hogy meddig bírja az akkumulátor, lényeges a por- és vízállóság, a személyre szabhatóság, na meg az is, hogy mennyi pénzt szánunk rá.

Az okosóra-vásárlók ugyanúgy két táborra oszthatóak mint az okostelefon-vásárlók: vannak az almások és a többiek. Akinek iPhone-ja van, az nemigen venne más gyártótól okosórát sem és fordítva. Ráadásul az Apple okosórák nem is párosíthatók androidos operációs rendszert használó telefonokkal. Mondjuk, sokszor még régi iPhone-nal sem, erre érdemes figyelni.

Szóval az Apple kínálatából pénztárcabarát megoldás lehet az Apple Watch SE, almásan mutatós design, jól használható sportoláshoz is, lehet vele telefonálni is, meg fizetni az Apple Pay segítségével. Mondjuk a 18 órás üzemidő nem túl sok, de valamit valamiért. Gyakorlatilag minden funkció elérhető rajta telefon nélkül is, diktálva még az üzenetekre is válaszolhatunk. Tud statisztikákat készíteni a megtett útról, és térképen láthatjuk az útvonalat, miközben kalóriát is számol. 111 ezer forint körüli árával persze nem számít a legolcsóbbak közé. De figyelmeztet, ha túl alacsony vagy magas a pulzusod, jelzi, ha szabálytalan a szívritmusod.

Mostani menők

Androidos szektorban a Samsung Galaxy Watch 3 a legismertebb és legkelendőbb modell, megjelenése hasonlít a hagyományos órákéhoz. Személyre szabható az óralap, aszerint, hogy például egy megbeszélésen viseljük vagy sportolás közben. Méri a véroxigénszintünket, és komoly statisztikát készíthetünk alvásunkról is. Mindez nagyjából 125 ezer forintos áron.

Cikkünk telkes terjedelemben a K&K Magazin nyári lapszámában jelent meg.

Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy

 

Hirdetés átugrása →