legjobb helyek Budapesten - Buda? Szépilona!

Régen voltak azok a játékok, amikor egy szóra rá kellett vágni egy másikat, ami rögtön az eszedbe jutott, az ajtóra az ablak, a pirosra az alma volt általában a megfejtés. Ha feladatnak bedobtuk volna Budát, valószínűleg a hegyek és a kisvendéglő lett volna holtversenyben a két legtöbbször rávágott válasz.

Budának az elmúlt években alig volt kisvendéglője, nem feszengős, szerethető, családi, baráti ebédre, vacsorára alkalmas egysége. Természetesen az „alig” szót hangsúlyoznánk, elegáns, menő, vagy rövidebb-hosszabb időt megélt sztárjai vannak-voltak, sőt ahogy a Duna túlpartján alakul a helyzet, lesznek még itt újabb nyitások, újragondolások és fúziós megoldások – szerencsére ebből a nemes versengésből a vendég csak győztesen jöhet ki.

Azt azért szögezzük le, hogy a Szépilona nem a klasszikus értelemben vett kisvendéglő, itt senki nem fog kispörköltet kérni kisfröccsel, mint az egyszeri filmalkotásban. Abban az értelemben viszont igen, amit a kifejezés 2020-ban jelent… Nyugalom, kedves emberek, kedves pincérek, klasszikus, egyben polgári ajánlatok az étlapon.

Tizenkilencre lapot

Az étterem abban az időszakban nyitott ki, amikor a kedves vendégek még épphogy csak kezdték az orrukat óvatosan kidugni a többhónapos bezártság után, és senkinek fogalma sem volt, mi fog történni, ennek az egésznek ebben a formában lesz-e értelme. Vagyis a szépilonások gyakorlatilag tizenkilencre húztak lapot. Mint ahogy abban az időszakban semmi, az indulás sem ment zökkenőmentesen, az első napokban még egyszerre szerelték a táblát és szokott össze a személyzet, de a klasszikus marketingesmondás szerint, ha nem pironkodsz a terméked miatt, akkor túl későn jöttél ki vele… Az esetleg bárkit mardosó kétséget tompíthatta, hogy az étterem tulajdonosainak előéletét és más egységeit ismerve tudni lehetett, hogy ha itt valaki Budán még valaha enni fog úgy, hogy nem a Netpincéren rendel, akkor az itt lesz.

És ez így is történt, már az első napokban-hetekben hosszú sorokban sereglettek a kedves polgárok Szépilonát nézni – ami gyönyörű lett, elegáns, nem sok, nem kevés. Jött a nyár, az ember kint ülhetett a jó időben a teraszon, minden asztalnál ismerősök – ki bánta, hogy egy óra alatt ért ki az előétel és a maghőmérő beadta volna a felmondását, ha egyáltalán lett volna idő használni a nagy pörgés közepette. Azóta viszont az egység lassan felzárkózik saját magához, bár még vannak apróbb hiányosságok, ezek jórészt kimerülnek egy-két megkérdőjelezhetően fűszerezett levesben.

Ez egy házias étterem

Viszont van egy étlap, amit kedvtelve lehet nézegetni úgy, hogy még legközelebbre is marad kívánnivaló, van egy kellemes környezet, ahol jó ételeket kapunk – full respect a főzelékért, amit érthetetlenül kevés helyen vállalnak be, valamint a zseniális császármorzsáért, milyen kár, hogy....

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K magazin  őszi lapszámában olvasható. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy

 

Hirdetés átugrása →