Bár egyelőre minden zárva, a legjobb vendéglők is, de talán jobban telik az idő, ha legalább gondolatban újra ellátogatunk kedvenc helyeinkre. Van egy étterem, ahol már alapításkor elhatározták, hogy nem akarják terhelni a vendéget annak felelősségével, milyen remek bort válasszon egy minőségi ebédhez, vacsorához. Borászról elnevezett étterem, nem csak borkedvelőknek.
Ha egy étterem egy drága, gyönyörű szálloda aljában, kvázi részeként működik, simán megengedhetné magának, hogy nem nyit az utcára, a külsős vendégek felé. És ezt a nyitást érthetjük jelképesen vagy valóságosan. Éppen ezért gesztusértékű és határozott szándékot közvetítő az a gyönyörű üvegportál, ahol a körútról a Bock bisztrót megközelíteni van lehetősége az igényes közönségnek. A beltér egyszerre elegáns és polgári, amilyennek egy éttermet gondoltunk száz éve, és szeretnénk talán száz éve múlva is. Az enteriőr, a pincérek, az étlap, a borkínálat mind az sugallják: ülj le, szívesen vagy látva, a legjobb helyen jársz… Amikor az étterem koncepcióját eldöntötték 15 évvel ezelőtt, nem volt még ennyire egyértelmű, mint ma, hogy magyar ételhez magyar bort adjunk, abból is lehetőleg olyat, ami jó.
A Bock bisztró a híres villányi borászról neveztetett el, de igen elegánsan és nagyvonalúan még számos minőségi, izgalmas borászat tételei megtalálhatók a ajánlatban. Többek között balatoni, egri, szekszárdi borok, olyan odafigyeléssel összeválogatva, hogy már csak elolvasva is azt érzi a kedves vendég, megtudott valamit a trendekről, borvidékekről. Ha pedig megkóstol néhányat, biztosan megérti, miért van sommelier egy jó étteremben: hogy találkozhasson olyan ízekkel, amikkel elkerülték volna egymást akár egy élet alatt is. És milyen kár lett volna érte.
Levesek
De mivel végül is gasztro rovat vagyunk, nem elvéve a szakértő kollégák kenyerét, nézzük az étlapot, ami dicséretesen nem annyira hosszú, hogy tanácstalanra összezavarjon, de nem is olyan rövid, hogy ne találjon benne mindenki valami aznap estére valót.
Klasszikus magyar konyha, de nem turistacsapda módra. Eleve itt van a halászlé, hogy kezdjük a levesszekcióban. Gondolhatjuk, ki akarna halászlevet enni egy elegáns étteremben, egy elegáns vacsorán. Úgy általában valószínűleg nem sokan, de azoknak akik a Bock Bisztróban járnak, erősen javallott. Van az a halászlé, amit amúgy mélyen tisztelünk, a bográcsos-sokhalas-főételes típus, az ilyet az ember egy szegedi kirándulás jutalmaként, megpihenve egy piroskockásabroszos étterem teraszán, fogyasztja el elégedetten, maximális mennyiségű fehérkenyér társaságában. És van a halászlé Bock Bisztró módra, amikor egy normál levesadagba minden ízt, aromát és érzést sikerül belefoglalni, amiért halászlét enni érdemes. Egészen érdekes élmény, amikor valami nem az, és közben pedig az. Mindenképpen ajánlott kipróbálni.
Főételek
Az étlap kínálatán tovább haladva nem lehet nem észrevenni a magyar konyha széles körben ismert és rajongói által örömmel elfogadott specialitását, hogy mindenbe vagy tegyünk pirospaprikát, vagy rántsuk ki. Sokaknak fájdalom, hogy a kettő együtt nem megy. De érdekes módon itt ezek az alapvetések is feljebb pozicionálódnak egy olyan összefüggéssé, ahol teljesen más értelmet nyer a szándék, ahol már nem a cél, hanem eszköz valami nagyon jóhoz.
Az ökörpofa retro a Bisztro védjegye. Ha nem ők írták volna oda, akkor biztosan mi ajánlanánk, hogy így legyen. Az étlap szerint az 1800-as években már megjelentek az Alfölddel kapcsolatos feljegyzésekben a pörköltös alapú ételek, így papírunk van róla, hogy ilyet több mint 200 éve eszünk – nagy elégedettséggel. Az ökörpofa egy olyan konzisztenciájú és harmóniájú étel, ami a húsevőket abszolút megerősíti abban, hogy nem véletlenül találkoztunk vele az evolúciónak éppen ezen az állomásán: porhanyós, szinte olyan összetettségű és lecsengésű ízhatásokkal, mint egy bor, és ami még mindenképpen szempont egy igényes vacsora alkalmával: igen jól néz ki a tányéron.
Ehetünk hozzá uborkasalátát vagy kovászolt zöldségeket, ami ott-tartózkodásunk alkalmával éppen nem volt valóságos kínálaton, de ez lehet amiatt is, hogy a kovászolás nem a nulla fok környéki időszak sportja. Nyáron újra próbálkozunk.
Az impozáns küllemű ételek versenyében mindenképpen indítanánk a tányérról lelógós Bock bécsit, ami itt karajból, saját panírral készül, vagy a kacsacombot sváb krumplistésztával és pároltkáposztával – és nem mernénk megtippelni a közönségszavazás eredményét. Van még lazacderék narancsos-zöldborsós ágyon, ami elég meglepő, de igen impresszív kombinációja a látszólag nem összeillő ízeknek, illetve vászolyi sajt azoknak, akik nagyobb testű állatokból készült ételeket már nem szeretnének befogadni a szervezetükbe.
Desszertek
A desszertszekció összeállításakor, úgy tűnik, a fegyelmezetten végig vitt magyaros ív és koncepció csöppet lazult. A klasszikus somlói-mákos guba-túroslepény szentháromság mögül dévajon kikacsint a kolbászos-baconos-tubákos fagyitrió, de ennyi huncutságot engedjünk meg egy ilyen elegáns helyen is, pláne úgy, hogy az aznapi ajánlatban szereplő túróscsusza pörccel méretében és ízvilágában egy újabb komoly állásfoglalás, kvázi tanúságtétel a magyar konyha tisztelete tárgyában, és mint ilyen, főételként és desszertként is fogyasztható.
Az étlapról átemelünk egy alapvetésnek vehető gondolatot, mégis, ha minden étterem ennyire egyszerűen látná a világot, mennyivel könnyebb dolgunk lenne nekünk, vendégeknek… „A vendéglátás legfontosabb alapelvei ma is ugyanazok, mint régen: minőségi terméket kell megfelelő áron előállítani, stílusosan és kedéllyel felszolgálni, reális áron.”
A mondatból a kedéllyel szót emelnénk búcsúzóul ki, csak azért, mert bár archaizálónak tűnik csöppet – és az is –, mégis valószínűleg pont azt a kis pluszt adja hozzá a vendéglátáshoz, amit egy markáns, egyedi fűszer egy ételhez: amitől életre kel, amitől más lesz, és amitől érzelmi lenyomatot hagy a kedves vendégben, a korrektül elkészített és felszolgált ételen túl. Vagyis ha valaki jót akar enni, jó bort inni, stílusosan és kedéllyel, ajánljuk neki behaladni a gyönyörű üvegajtón a Royal szálló szomszédságában.