A 30. jubileumát ünneplő Magyar PR Szövetség (MPRSZ) 6. alkalommal hirdeti meg a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatokat jutalmazó díját, az Employer Branding Award-ot. Újdonság, hogy a szervezők várják a speciálisan a “COVID-ra rezonáló” kampányok nevezését is, amelyek a koronavírus járványra adott egyedi megoldásokat vonultatják fel.
Az Employer Branding Award elsődleges célja, hogy követendő példákat mutasson a munkáltatók számára, annak érdekében, hogy a hazai munkahelyek minél örömtelibbek, egészségesebbek és igényesebbek legyenek. Éppen ezért érhetőek el a korábbi évek díjazottjainak pályázati anyagai is az az Employer Branding Award honlapján.
A koronavírus okozta gazdasági és társadalmi kihívások közepette – az elmúlt 1 évben - még fontosabbá vált a munkáltatói márkák szerepe, hiszen egy erős márka stabilitást, megbízhatóságot sugároz a meglévő, valamint a leendő munkavállalók felé. „Egy ilyen bizonytalan időszakban érthető módon felerősödött a munkavállalók igénye a biztonságra, stabilitásra, kiszámíthatóságra és a gondoskodásra. Egy jó munkáltatói márka felismerte a hangsúlyváltásokat és időben reagált ezekre. Ugyanis kritikus helyzetben mutatkozik meg igazán, hogy egy vállalat csak a szlogenek szintjén elkötelezett-e a munkatársai, szűkebb környezete iránt. A COVID-ban méretettnek meg igazán a munkáltatói márkák: így a koronavírus a munkáltatói márkák lakmuszpapírja. Ennek fényében különösen izgalmasak lesznek idén a beérkező pályázatok” - emelte ki Kádár Balázs az MPRSZ elnökségi tagja, az Employer Branding Award alapítója.
Tavaly óta már az állami intézmények, így többek között a minisztériumok, hatóságok, kormányzati háttérintézmények, állami feladatokat ellátó szervek is pályázhatnak a díjra, hiszen több mint 800 ezer[1] fő dolgozik a közigazgatásban, így ezt a szektort is nagyban érintő kérdés a munkáltatói márkaépítés. Elsőként a Pécsi Tudományegyetem nyert el tavaly állami intézményi különdíjat.
Az Employer Branding Award évről évre növekvő nevezőszáma a bizonyíték arra, hogy a munkáltatói márkaépítés már évek óta nem csak a nagyvállalatok privilégiuma. Egyre több KKV kezdett el az utóbbi években foglalkozni a témával és pályázni jó gyakorlatokkal. Az igazán tudatos vállalatok éves stratégiában gondolkodnak, így a pályázható egyik kategória az Employer Branding éves stratégia bemutatása a 2020-as évből. A másik pedig egy vagy több munkáltatói kampány bemutatása, amelyek lehetnek általános vagy speciálisan a koronavírus járványra adott egyedi megoldások, ugyancsak a tavalyi évből. A teljes pályázati kiírás elérhető az Employer Branding Award honlapján.
A 14 tagú független szakmai zsűri, tíz meghatározott bírálati szempont alapján, külön-külön pontozza a beérkező pályázati anyagokat, kategóriánként pedig arany, ezüst és bronz minősítést oszthatnak ki. Így kapják meg a nyertes pályázók a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Gyakorlat Díjat. Az Employer Branding Award már harmadik éve szerepel a Kreatív által jegyzett PR Toplistában, így a díjazott vállalatok együttműködő partnerei (ügynökségei) utólagos pontjóváírásra számíthatnak.
A jelentkezések és pályázatok beadási ideje 2021. május 10., amelyet kizárólag elektronikus formában az Employer Branding Award honlapon keresztül vár a Magyar PR Szövetség. Az eredményhirdetés és ünnepélyes (online) díjátadó 2021 nyarán várható.