Hurrá! Újból utazunk!

Bécsben azért majd mindenki járt már, de aki unja a must see látnivalókat, annak is tartogat igaz csemegéket. Na meg ennyi szünet után úgyis minden az újdonság varázsával hat. Megnéztük, milyen most az élet arrafelé, a covid utáni nyitás idején.

A lezárásnak lapzártánk idején, június elején lassan vége. Már  lehet turistáskodni, így mi is nekiindultunk. És hova máshova is vezethetett volna első utunk, mint a sógorokhoz. Bécs mindig is a magyarok nagy kedvence volt, a Nyugat kapuja telis-tele látni-, kóstolni-, élveznivalókkal. Úgy döntöttünk, megnézzük, milyen is az élet ott, most, a covid után. Május 19-től ugyanis újra lehet turisztikai célból Ausztriába beutazni, a feltétel mindössze az, hogy a három opció (megkaptuk az oltást, átestünk a fertőzésen, negatív PCR teszt) valamelyikét igazoljuk. Feltétel emellett még a kötelező előzetes regisztráció. Szóval ezek már elég könnyen teljesíthető feltételek.

Kóstoló

Megérkezve Bécsbe kezdjük is az újraismerkedést, a Naschmarkton, ennél
nem kell jobb hely, hogy újra félig-meddig otthon érezzük magunkat. Nevét ugye a nassolásról kapta, több mint 200 éves, és nagyjából akkora területen fekszik, mintha az össze budapesti piacot egymás mellé helyeznénk. Szombaton bolhapiac, igen, olyan, mint az Ecseri anno a 20. században csak ez inkább 21. századi. Aki rabja az impulzusvásárlásnak, annak ez a menyország, de aki csak nézelődni szeretne, na meg enni valamit, annak is teljesen O.K. Nehéz lenne olyat választani, ami itt nincs: kezdve a helyi osztrák specialitásokkal (Eiserne Zeit) folytatva az autentikus olasz pizzán, a házi török koszton, a vietnámi és mindenféle keleti kínálaton át, de lehet enni osztrigát is proseccóval.

Régóta akartuk kipróbálni most került rá sor, beültünk az Umarba. Sokak szerint Bécs legjobb halétterme. Ezt nem tudjuk megerősíteni, más halas helyen ugyanis nem voltunk még Bécsben, de azt mondhatjuk, ez tényleg jó volt. Nyelvhal, rombuszhal, rákleves, vörös márna, Szent Péter hala – van itt minden, ami vízben él.

Emlékidéző

Folytassuk egy városnézéssel a Vienna Ring Tram járatával a Bécsi „nagykörúton”. A sárga villamoson utazva kevesebb, mint fél óra alatt körbe utazhatunk a Ringen, felszállás a Schwedenplatzon, naponta 10 és 17 óra között. Elhaladunk az Operaház, a Művészettörténeti és Természettudományi Múzeum, a Hofburg, a Bécsi Egyetem, valamint a Parlament és a Városháza mellett is. A legfontosabb tudnivalókat fejhallgatón is meghallgathatjuk, és nyolc nyelv közül választhatunk.

Ha Bécs, akkor nem szabad kihagyni valamelyik múzeumot. Jó választás lehet a Kunstkammer, a kincseskamra, ahol a Habsburgok által sok-sok évszázad alatt összegyűjtött több mint kétezer műtárgyat csodálhatjuk meg. Több mint 2700 négyzetméteren 1000 év történelme elevenedik meg. A közelben található Bécs egyik legjobb fagyizója, a Ferrari Natural Gelato a Kärntner Straße egyik kis mellékutcájában, közel; ja, és a kávé is kitűnő.

De ugyanígy unikális a Hundert-
wasserhaus. A híres bécsi művész egyik első alkotása, a különleges színekben pompázó építmény ugyan csak kívülről nézhető meg, hiszen benne lakások és irodák működnek, de a látvány annyira különleges, hogy megéri felkeresni. A közelben található Kunsthaus, mely önmagában is műalkotás, Hundertwasser munkáit, festményeit, grafikáit, épületmakettjeit mutatja be.

Opera- és koncertkedvelőknek abszolút ajánlható a Theater an der Wien, melynek specialitása a barokk és klasszikus operák színrevitele, a kísérletezés kedvelőinek pedig érdemes meglátogatniuk a Kammeropert, mely a színház másik fellépőhelye, ahol meglepő és újszerű értelmezésű operafeldolgozásokat élvezhetünk.

Pihenő

De egy napra ennyi bőven elég is, irány a szállás. A hotel Atlanta a 9. kerületben (Alsegrund) található, északi irányban a Városháza mögött, jó 15 perces sétára a Ringtől. Patinás, több mint 100 éves szálloda Bécs előkelőbbnek számító részén...

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin nyári számában jelent meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy

Hirdetés átugrása →