Európában a dobogó tetején vagyunk az élelmiszer drágulását tekintve, ezzel párhuzamosan az alapanyagok és az energia-, szállítási költségek is ütemesen emelkedtek. Milyen helyzetben vannak ma a magyar agrárcégek?

– Fordítsuk meg a kérdést! Az élelmiszer-drágulás egyik kiváltó oka az volt, hogy emelkedett az alapanyagok és az energia ára, a szállítási költségek. De érdemes ezt hosszabb távra visszatekintve is vizsgálni. 2004-ben, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, Magyarországon az élelmiszerek árszínvonala az EU-s szint 60 százaléka körül volt, ma a 80-85 százaléka. Az elmúlt évtizedekben emellett hozzászoktunk ahhoz, hogy az élelmiszerek reálára, vagyis az az anyagi teher, amit a fogyasztók számára jelentett, alacsony volt. Mindez versenykényszerbe, folyamatos költségcsökkentésbe hajszolta az agrár- és élelmiszeripari cégeket. Tehát valóban nagy volt a drágulás tavaly, de alacsony volt a szint, amelyről emelkedésnek indultak az árak. Fontos tényező az is, hogy a szolgáltatásokban, a gyártáshoz szükséges termékekben jelentős a magyar élelmiszeripar importkitettsége, az árfolyamhatások így még erősebbek voltak. Ezzel összefüggésben: hazánkban a legmagasabb kamatkörnyezet, a finanszírozási költségek szintén sokszorosukra emelkedtek. Ezek a tényezők együttesen kényszerítették az agrárgazdaságban működő vállalkozásokat a drasztikusnak érződő áremelésre. A magas árak miatt viszont már látszik a keresletcsökkenés. A magyar agrárcégekre nehezedő költségoldali nyomás most enyhül, többek közt azért, mert jelentősen csökkent a gáz és az olaj ára. Igaz, a szántóföldi-növénytermesztőket ezzel együtt is aggasztja a terményárak esése. Végeredményben visszajutunk oda, hogy aki fokozni tudta hatékonyságát, versenyelőnyben van, és lesz is.

– Az erőteljes forráshiányt mennyiben lehet kezelni az uniós támogatásokkal? Egyáltalán milyen nagyságrendű pénzösszeg áll ehhez rendelkezésre részben a területalapú támogatások területén, részben a vidékfejlesztési programban?

– A terület- és állatlétszám-alapú támogatásokat tartalmazó I. pillérben hozzávetőlegesen 2700 milliárd forintnak megfelelő euró áll majd rendelkezésre 2023-tól 2027-ig. Ezt teljes egészében az uniós költségvetés finanszírozza. Az erre szánt forrásokat az uniós költségvetési alkuk során hosszú évek óta nominális értékben befagyasztják. Az infláció miatt ezért jelentősen veszíthetnek értékükből, és így csökken az a szerepük is, hogy fedezni tudják az esetleges veszteségeket egy-egy rossz
évben. Ez még akkor is így van, ha a forint/euró árfolyam változásai némileg korrigálni tudnak ezen az értékvesztésen. A II. pillérben, a vidékfejlesztési alapban mintegy 2500 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez jóval nagyobb összeg, mint az előző időszakban volt, köszönhetően a magyar kormány döntésének, hogy a lehetséges legnagyobb arányban, 80 százalékkal egészíti ki hazai forrásból az uniós forrásokat.

– Növekvő alapanyagköltségek, elszálló energiaárak, aszály. Melyik okozza idén a legnagyobb problémát?

– Az aszály, a klímaváltozás hosszabb távú alkalmazkodást követel meg. Ehhez olyan nagyívű stratégiára van szükség Magyarországon, amely magában foglalja többek közt a vízgazdálkodási fejlesztéseket is. A magas költségekhez és energiaárakhoz már rövid távon is tudunk alkalmazkodni, ez sokaknak sikerült is 2022-ben. Az a véleményem, hogy az agrárpiacon idén a megváltozott világpiaci viszonyok és az átalakulóban lévő játékszabályok – Európán belül a termelés volumenének keletre tolódása, az ázsiai fogyasztás felfutása, a fogyasztói igények globális szintű változásai – jelenthetnek kihívást. De szerencsére a magyar agrárium jól tud alkalmazkodni, nem találkoztunk tömeges vállalati csődökkel.

– A költségcsökkentés, hatékonyságnövelés nyilván itt is sok területen megoldás lehet. Ehhez azonban beruházások kellenek. Hogyan látja, milyen stratégia mentén érdemes invesztálni?

– A legfontosabb, hogy mérjük fel, hol tartunk most, és hová szeretnénk eljutni. Rövid távon elsődleges a vállalkozások számára, hogy minél alacsonyabb önköltséggel tudjanak termelni. Ugyanakkor minden döntésnél figyelembe kell venni, hogy egyre szigorúbb zöld elvárásoknak kell megfelelni. Ez a kettő részben egyébként összefügg: célszerű alkalmazkodni a szabályozói igényekhez, mert előbb-utóbb valamilyen formában előírássá válnak, és akkor „pole pozícióból” indulhat az adott vállalkozás egy új helyzetben.

– Banki oldalról milyen támogatott hitelkonstrukciók érhetők el ma, illetve milyen a piaci hitelek kamatszintje?

– Mind a bankoknak, mind a vállalkozásoknak nagy segítséget jelentenek a kamattámogatott termékek. A bankszektor piaci alapon jelenleg 20 százalék körüli kamatszinten tud például forgóeszközhitelt adni. Ezt gyakorlatilag lehetetlen kigazdálkodni. Az EXIM Bank termékeinek, illetve a Széchenyi Kártya Program elemeinek akár 3-5 százalékos kamatszintje sokkal vonzóbb. De nem szabad elfelejteni, hogy ezek kamattámogatással megvalósuló programok, amelyek a vállalkozások támogatási kereteit terhelik, így a felhasználhatóságuk ennek a függvénye.

– A magyar mezőgazdaság egyik komoly gyengesége, hogy nagyrészt alapanyag-termelés folyik, kevés a magas feldolgozottságú termék. Hogyan lehet ezen változtatni?

– A válasz viszonylag egyszerű: hatékony integrációt működtető, európai szinten is versenyképes szereplők kellenek a hazai élelmiszeriparban. A siker kulcsa az is, hogy biztos legyen az önellátás az alapvető termékekből. Emellett viszont ki kell jelölni a stratégiailag fontos termékpályákat is. Tisztában kell lennünk azzal, hogy kis ország vagyunk, sem nagy volumennel, sem túlzottan diverzifikált termékszerkezettel nem tudunk versenyképesek lenni.

– A magyar gazdaság általános problémája, hogy a ’90-es évek elején vállalkozást indító alapítók már közelednek a nyugdíjkorhatárhoz vagy el is érték. A gazdák körében is? Az év elején életbe lépett gazdaságátadási törvény mennyiben segít ennek a kezelésében?

– Ahol végbemehetett a generációváltás ebben a körben, ott már megtörtént. Sok helyen viszont az új generáció már nem tartja vonzónak a vidéki életformát. A helyben gazdálkodás ugyanis sok lemondással jár. Ezért is fontos, hogy minden lehetséges eszközzel támogassuk az élelmiszer-gazdaságot, az okszerű, hatékony és fenntartható termelést, és mindez a pénzügyekben is megmutatkozzék. A gazdaságátadási törvény könnyítést jelenthet a generációváltásban, de egyes elemei még finomításra szorulhatnak.