Marshall Ablakgyár- Lojalitás és szakértelem

Amikor Osztafin Zsolt 15 évvel ezelőtt megalapította a Marshall Ablakgyárat, többen óva intették a merész vállalkozástól. Az üzletember ennek ellenére belevágott, mert erős meggyőződése volt, hogy ezt a vállalkozását is sikerre fogja vinni. Azóta a Marshall a legfejlettebb, teljes egészében számítógép-vezérelt gyártási technológiával a legnagyobb kapacitású ablakgyártóvá fejlődött Magyarországon.

Osztafin Zsolt szerencsésnek tartja magát. Hogy mi volt a titka? Mindig olyan kollégák vették körül, akik sokkal jobban értenek a saját szakmájukhoz, mint ő. Az évek során olyan elhivatott munkatársakat talált, akik a legjobbak akarnak lenni a saját szakterületükön.

A most 57 éves cégtulajdonos évtizedekig egyéb vállalkozásokban kamatoztatta tudását. De hiába volt sikeres, egyszer csak azt érezte, már nincs fejlődési lehetőség számára. Tizenöt évvel ezelőtt váltott, úgy, hogy vagyona nagy részét egy lapra tette fel. 2006-ot írtak, és minden jel arra mutatott, hogy a világot fenyegető pénzügyi válság semmilyen gazdasági szerepvállalásnak nem kedvez. A körülmények ellenére Osztafin Zsolt bátor döntést hozott, és a Heves megyei Kálban megalapította a Marshall Ablakgyár Kft.-t.

A cég kezdetben csak műanyag nyílászárók gyártásával és forgalmazásával foglalkozott, majd építettek egy nagyobb, félig automatizált üzemet, azt néhány év múlva kibővítették, és teljesen automatizálták. Ma már két telephelyen működnek, miután pár évvel ezelőtt megvették az egri üzemet, amelyet most csaknem nyolcszáz millió forint értékben bővítenek, hogy immár ne csak műanyag, hanem alumínium-, illetve hamarosan fából készült ajtókat és ablakokat is készíthessenek.

Járvány alatt nőttek

Az idő a céglapítót igazolta. Eddig még minden nehezítő körülmény a vállalkozás malmára hajtotta a vizet – igaz ez a jelenkori pandémiás helyzetre is. „Óriási szerencsénk volt, mert a vállalkozásunkat nemhogy hátráltatta, sokkal inkább előre lendítette a vírushelyzet” – mondja. Az utóbbi évek kormányzati intézkedései, melyek az otthonteremtést is segítik, ráerősítettek a forgalom növekedésére.

„A covid teljesen átírta az életünket, a szokásainkat és a lehetőségeinket. Az embereknek most nincs módjuk arra, hogy utazásra költsék a pénzüket. A megszorítások miatt kénytelenek otthon maradni, így a saját környezetük felújítására, szépítésére fordítják a megtakarításukat. Ezt mi már tavaly megéreztük. 15 százalékkal növekedett a bevételünk a 2019-es évhez képest. Az idén szintén hasonló mértékű növekedést prognosztizálunk – azért csak ennyit, mert hiába emelkedne a megrendelések száma, elértük a gyártókapacitásunk felső határát.”

A cégtulajdonos ügyvezető az alapítás óta arra törekszik...

Cikkünk teljes terjedelemben a K&K Magazin tavaszi lapszámában jelent meg. Keresse a nagyobb újságosoknál, vagy fizessen elő, most extra kedvezménnyel.

 

 

Hirdetés átugrása →