Bár továbbra a diákok és a fiatalok keresik leginkább a szezonális állásokat, egyre erősödik a 40-50 év közötti korosztály aránya, akik elsősorban másodállásként tekintenek ezekre a lehetőségekre - hívja fel a figyelmet a Work Force. A szezonális munkák átlagos órabére bruttó 2200–2400 forint körül alakult idén nyáron, és a legnagyobb kereslet a nyugati régióban, a Balaton térségében, valamint Budapesten, Szegeden, Pécsen és Debrecenben jelentkezett. A munkavállalók egyre tudatosabban választanak: az átlátható bérek mellett a munkába járás támogatását és a gyors kiválasztási folyamatot is mérlegelik.
Bár jelentkezőből összességében nincs hiány a szezonális munkán esetében, a munkáltatók számára egyre nagyobb kihívást jelent a megbízható, a teljes vállalt időszakban rendelkezésre álló munkavállalók megtalálása, akik meg is jelennek majd a munkahelyükön – derült ki a Work Force összeállításából. A toborzás egyik legnagyobb kihívása továbbra is a jelöltek lemorzsolódása, valamint a cégeknek már azzal is számolniuk kellett, hogy a jó munkavállalók rövid idő alatt több ajánlat közül választhatnak.
Átalakulóban a szezonális munkaerőpiac
A Work Force évente mintegy 2400 szezonális munkavállalót közvetít, jelenleg pedig mintegy 130 aktív partnercéggel dolgozik együtt. Tapasztalataik szerint a szezonális munkaerőpiac összetétele fokozatosan változik. Bár továbbra is a diákok és a fiatalok alkotják a munkavállalók legnagyobb csoportját, egyre több aktív munkavállaló, kisgyermekes szülő, részmunkaidős állást kereső és nyugdíjas vállal időszakos munkát. Különösen a 40–50 év közötti korosztály jelenléte erősödik, akik sok esetben másodállásként keresnek szezonális lehetőséget, miközben a nyugdíjasok elsősorban könnyebb fizikai munkakörökben vállalnak munkát jövedelemkiegészítésként.
Idén a szezonális munkák iránti legnagyobb kereslet a nyugati régióban, a Balaton térségében, valamint Budapesten, Szegeden, Pécsen és Debrecenben jelentkezett. A legtöbb munkavállalót a kereskedelemben, a vendéglátásban, valamint a szellemi és irodai területeken keresték.
Átlátható kiválasztás és egyértelmű bérsáv – ezt keresik a jelentkezők
„Azt tapasztaljuk, hogy a jelentkezők egyre tudatosabbak a munkakeresés során, összehasonlítják az ajánlatokat, és a fizetés mellett a munkavégzés körülményeit is mérlegelik. A kiszámítható beosztás, a munkába járás támogatása, a céges busz és a gyors jelentkezési folyamat egyaránt fontosabbá vált számukra. Ez felértékeli a gyors és átlátható kiválasztást, valamint azt, hogy a munkáltató már az álláshirdetésben egyértelműen kommunikálja a bérsávot, a juttatásokat és a munkarendet. A munkáltatók számára ez kiemelt jelentőségű, hiszen a szezonális munkák közel harmada hosszabb távú foglalkoztatássá alakul, vagyis ezek a lehetőségek sok esetben nemcsak átmeneti megoldást jelentenek, hanem egy tartósabb munkaviszony belépési pontjai is lehetnek” – mondta Magony András, a Work Force operatív vezetője.
A munkavállalók döntésében azonban továbbra is legmeghatározóbb motiváció a bér. A szezonális munkák átlagos órabére bruttó 2200–2400 forint körül alakult, ugyanakkor egyes területeken ennél kedvezőbb kereseti lehetőségek is elérhetők voltak, főként akkor, ha műszakpótlék, bónusz vagy teljesítményalapú juttatás is társult az alapbérhez.