Mélyponton az infláció

A fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak júniusban, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva az árak átlaga nem változott – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Ezzel az idei legalacsonyabb inflációt regisztrálta a hivatal.

Az éves maginfláció 2,4 százalékra emelkedett júniusban, az előző havi 2,1 százalékosról – írja az MTI.

 

Egy év alatt legnagyobb mértékben a dohányáruk, valamint az élelmiszerek drágultak 7,0, illetve 3,1 százalékkal. A dohánytermékek árát a jövedéki adó emelkedése befolyásolta.

 

Az élelmiszereken belül jelentősebben nőtt a sertéshús és a cukor ára, a baromfihúsnál viszont látszik az általános forgalmi adó (áfa) év eleji csökkentésének hatása - mondta az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője. Hozzátette, hogy a járműüzemanyagok ára kissé csökkent.

 

A sertéshús ára 15,7, a cukoré 10,7 százalékkal emelkedett, a baromfi 15,8 százalékkal, az üzemanyag 0,3 százalékkal lett olcsóbb a tavaly júniusinál.

 

Az első félévben a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

 

Tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerek közül még a sajt ára emelkedett szembetűnően, 9,2, a párizsié, kolbászé 7,9, a kenyéré 4,8 százalékkal. A friss gyümölcsök 10,2 százalékkal kerültek többe, a zöldségek 2,5 százalékkal drágultak, a burgonya viszont 12,7 százalékkal olcsóbb volt, mint tavaly júniusban.

 

A szolgáltatások tarifái az átlagosnál mérsékeltebben, 1,4 százalékkal emelkedtek. A KSH adatai szerint a szemétszállítás - például - 5,3 százalékkal olcsóbb lett tavaly júniushoz képest, a telefon és internet szolgáltatások ára 3,4 százalékkal csökkent, a postai díjak viszont 5,9 százalékkal emelkedtek. A belföldi üdülés 8,2 százalékkal drágább, a külföldi viszont 4,8 százalékkal olcsóbb lett tavaly június óta.

 

A háztartási energia átlagosan 0,7 százalékkal drágult a tűzifa 6,0, szén árának 2,7 százalékos emelkedése miatt, míg a vezetékes energia ára nem változott egy év alatt.

 

A ruházkodási cikkek mindössze 0,2 százalékkal drágultak.

 

A tartós fogyasztási cikkek 0,4 százalékkal kevesebbe kerültek júniusban az egy évvel korábbinál leginkább a használt személygépkocsik árának 5,8 százalékos csökkenése miatt.

 

Májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára változatlan maradt júniusban, de ezen belül a sertéshús 2,5, a margarin 1,0, az étolaj, a kenyér és a péksütemény 0,8 százalékkal drágult.

 

Az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) ára 2,5, a liszté pedig 1,8 százalékkal csökkent.

 

A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Az az üzemanyagok ára 1,7 százalékkal csökkent – olvasható az MTI beszámolójában.

 

 

Hirdetés átugrása →