Ausztriába ment a zöldhatáron át, végül Németországban kötött ki, ott aztán az akadémiai szférában és a saját cégével is magasra jutott. Horváth Péter, a Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég alapítója mesélt a K&K-nak a kezdetről, a vállalatépítésről és a 76 évesen lefutott maratonról.
Épp megkezdte gépészmérnöki tanulmányait Horváth Péter a budapesti Műegyetemen 1956-ban, de a forradalom közbeszólt, és diáktársaival Sopronból Ausztriába szöktek – még a nagy határellenőrzések előtt. „A szögesdrót még megvolt, de az ember tudta, hol kell átmenni” – idézi fel. Egy osztrák menekülttáborból aztán Németországba került, miután német cégek tanulni és dolgozni hívták az ottani ambiciózus fiatalokat. („Ha Portugáliából jöttek volna elsőként, most ott lennék” – mondja nevetve). Ott aztán végigjárta az akadémiai ranglétrát: gépészmérnökként végzett az Aacheni Egyetemen, aztán Münchenben mérnök-közgazdászként, 1973-ban habilitált, létrehozta az első kontrolling tanszéket Németországban, a Darmstadti Egyetemen, majd 1981-ben a Stuttgarti Egyetem kontrolling tanszékének vezetőjévé nevezték ki. Máig a kontrolling meghonosítójaként hivatkoznak rá Németországban, és ez nem csak a tudományos tevékenységének köszönhető: ’81-ben megalapította saját vezetési tanácsadó cégét.
Miből lesz a nagyvállalat?
Ez a cég volt az IFUA Consulting, amit korábbi egyetemi tanársegédjével alapított (ma már Horváth & Partners néven működik). Szavai szerint a cég „egészen simán” és állandó sebességgel nőtt, a 2008-as válság is alig érintette őket. Ma már hét országban vannak jelen 13 irodával, összesen 700 dolgozóval. Erre szükség is van: sokszor bízzák meg őket nagyobb cégek azzal, hogy ne csak a központban, hanem az összes leányvállalatnál „javítsák meg” a szervezeti hibákat.
Hiába kérdezem, túl nagy „titok” nincs, egyszerűen csak keményen dolgoztak, így váltak az egyik legjobb vezetési tanácsadó céggé az elmúlt években. Valamit azért sikerül kihúznom belőle: szerinte, mivel a tulajdonosok (35 partner) a cégben dolgoznak, a vezetőség többé-kevésbé vállalkozó is a cég keretén belül, így motiváltabbak az átlagnál. Fontos még, hogy miközben kisvállalatból nagyvállalattá váltak, egyáltalán nem tűnt el a „corporate spirit”, ami abban is megmutatkozik, hogy a tanácsadók körében évente csak 10 százalék a fluktuáció, míg más nagy tanácsadócégeknél ez az arány 20 százalék fölött van.
A kontrolling évtizedei
Azzal azért szerencséjük volt, hogy a kontrolling az utóbbi évtizedekben rendkívül fontossá vált: a vállalatok nőnek, és komplexebbé válnak, így egyre komolyabb szabályozómechanizmusokra van szükség. A világszerte terjeszkedő, egyre nagyobb cégek vezetői pedig egyre többet nyernek a folyamatok optimalizálásával, amit szintén a kontrollingcégek végeznek, így a Horváth & Partnersnek számtalan ilyen megrendelése van. Nemcsak vállalatoknak, hanem állami szerveknek is dolgoztak és dolgoznak: a 2010-es évek elején például a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) megrendelésére a minisztériumok működését elemezték.
A cég mellett Horváth Péter a tudományos tevékenységét sem hanyagolta el: az 1979-es első kiadás óta tavaly jelent meg Kontrolling című könyvének 13. kiadása – ennek már készül a kínai és orosz nyelvű fordítása is. Emellett több tudományos folyóiratot is szerkeszt, így máig figyelemmel követi a legújabb kontrollingmegoldásokat. Nemrég pedig megalapította az International Performance Research Institute-ot (IPRI) is, amely kutatóintézetként funkcionál, nagyjából húsz doktorandusszal. „Ez a projekt már hobbiként született” – mondja. Az IPRI felét később az Ulmi Egyetemnek adományozta.
Alapítvány és maraton
Horváth Péter 15 éve, 65 éves korában szállt ki a napi ügymenetből, azóta a felügyelőbizottság elnöke. Előtte ő volt a többségi tulajdonos, de amikor eggyel hátrébb lépett, partnercéggé alakították a Horváth & Partnerst, tulajdonrészének nagy részét pedig eladta a fiatal partnereknek. Nagyjából 10 százalékot tartott meg, azt beletette a Péter Horváth Stiftung nevű alapítványába – ezt a cég nyereségéből finanszírozza. Az alapítványnak két oszlopa van: a tudomány és a kultúra támogatása, azon belül is a magyar-német kapcsolatok ápolása. Decemberi budapesti látogatásakor épp az alapítvány fiatal íróknak járó ösztöndíját adta át.
Amióta nem napi szinten menedzseli a céget, értelemszerűen több ideje van: hangversenyekre, kulturális rendezvényekre jár, vagy épp maratont fut. „Maratont?” – hitetlenkedem, de megerősíti, hogy tényleg: élete során több tucatszor lefutotta, legutóbb 2013-ban, 76 évesen. Végig nézve életén és szakmai munkásságán – igazából nem is értem, miért lepődtem meg...
Horváth Péter
1937-ben született Sopronban, az 1956-os forradalom után Németországig ment, hogy tanulhasson.
Szakterülete a kontrolling, a Darmstadti Műszaki egyetemen ő hozta létre Németország első kontrolling tanszékét.
Kontrolling című könyvét világszerte számtalan egyetemen tanítják.