Megérkezett az árak csökkenése a főváros egyik legkeresettebb és legdrágább agglomerációs övezetébe. Az északnyugati szektorban az átlagos négyzetméterár 6%-os csökkenést mutat tavalyhoz képest a Duna House közreműködésével zárult eladások alapján idén. Az érdeklődők kedvelt célpontja Szentendre, a szektorban kötött adásvételek több mint harmada zárult a településen, ahol főként a nagyobb ingatlanba költözés motiválta a vásárlókat, az otthonteremtésre fordított összeg pedig megközelítette a 120 millió forintot.
A budapesti agglomerációs övezet 6 szektora közül az északnyugati szektor hosszú ideje az egyik legnépszerűbb és ennek megfelelően az egyik legdrágább térség a főváros vonzáskörzetében. A 2022-es gazdasági és politikai történések azonban a legkedveltebb települések ingatlanpiacára is hatással voltak, a pandémia időszakában szárnyaló négyzetméterárak a tavalyi év végén jelentkező általános ingatlanpiaci keresletcsökkenés hatására elsőként stagnálni kezdtek, a friss adatok alapján pedig már az árak enyhe mérséklődése is elérkezett az agglomerációban is.
Míg a 2022-ben értékesített ingatlanok adatai szerint a legdinamikusabb négyzetméterár-emelkedés az északnyugati szektorban volt tapasztalható, ahol 29%-kal lett költségesebb az otthonteremtés 2021-hez képest, addig 2023 első négy hónapjában a Duna House értékesítőinek közreműködésével zárult ingatlaneladások alapján az északnyugati területen található településeken a szektor átlagos négyzetméterára 6%-os mérséklődést mutat tavalyhoz képest. „Aki az északnyugati szektorban tervezi a letelepedést, átlagosan 617 ezer forintos négyzetméterárral kalkulálhat, azonban a szektor legnépesebb és kiemelkedően népszerű településén, Szentendrén már jóval magasabb, 750 ezer forintos átlagos négyzetméterárra kell készülniük az érdeklődőknek.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.
A korábban mindössze néhányezer lakost számláló kisváros lakóterületét a ’70-es évek vége felé külterületek belterületté alakításával növelték, amelyek azóta beépültek, így Szentendre lakosságának száma a KSH 2022-es adatai szerint már 28 660 főre növekedett. „A pandémia időszakában a főváros külső kerületei mellett az agglomerációban található települések népszerűsége is megnövekedett. A városi bezártságot tágasabb térre és zöld környezetre cserélték a családok, ekkor az egyébként is kedvelt Szentendre iránti érdeklődés is megugrott. A kivételes hangulatú település keresettsége a járványidőszak végével és a kiköltözési hullám csillapodásával sem csökkent, ezért is nyitotta meg az ingaltanközvetítő hálózat immár második kirendeltségét a településen, ezúttal Szentendre egyik központi, jól megközelíthető részén, az Attila utca 1. szám alatt.” – árulta el a szakértő.
A Szentendrén letelepedők 2022-ben jellemzően nagyobb ingatlanba költözés miatt vásároltak a városban lakást vagy házat, amelyre a tavalyi év során átlagosan 84 millió forintot költöttek. A trend nem változott, 2023-ban is főként a nagyobb ingatlanba vágyók költöztek a településre, azonban az idei eladások között zömében nagy értékű, nagy alapterületű ingatlanok szerepeltek, így az átlagos ingatlanra fordított összeg megközelítette a 120 millió forintot a településen.