Míg a hétköznapi felhasználók egyelőre csak kóstolgatják a mesterséges intelligencia kifejezést, az AI és a gépi tanulás gyakorlatilag észrevétlenül vált mindennapi életünk egyik főszereplőjévé. Chatbotokkal beszélgetünk az ügyfélszolgálatokon, érdeklődésünk alapján kapunk termékajánlatot a webáruházakban, a streaming szolgáltatók pedig azonnal kitalálják, milyen tartalmakat érdemes nekünk kínálni. 2020-ban újabb területeket hódított meg az AI és rádöbbenhettünk, hogy a járványkezelés, vagy éppen a klímaváltozás elleni harcban is fontos szövetségesünk lehet. Óriási üzleti lehetőség rejlik a mesterséges intelligenciában, de milyen trendekre érdemes odafigyelniük a cégeknek 2021-ben? A Stylers cégcsoport szakértői előrejelzése egyenesen az amerikai piacról érkezik.
Röpködnek az elképesztő jóslatok a mesterséges intelligencia villámtempójú fejlődése kapcsán: becslések szerint 2025-re a globális AI-piac értéke már eléri a 60 milliárd dollárt, a világ GDP-je pedig közel 16 billió dollárral emelkedik majd az AI-fejlesztéseknek köszönhetően. Ha elszakadunk a számoktól, elég csupán körülnéznünk, hogy észrevegyük, életünk szinte minden területén hasznát vesszük a gépek „tudásának". A technológia segíti a rendvédelmi szerveket a bűnmegelőzésben, a vezető járműgyártók gőzerővel dolgoznak az okosszoftverekkel működő önjáró autók tervezésén, a gépi modellezés pedig a klímaváltozás hatásainak elemzésében nyújt segítséget. A 2020-ban ránk szakadt pandémia pedig azt is bebizonyította, hogy az egészségügyben is helye van a mesterséges intelligenciának: a gépi adatfeldolgozás a vírus megismerésében és a vakcinafejlesztésben is szerepet játszik, de az AI segít a járványgörbék alakulásának előrejelzésében, vagy éppen a kórtermek megfelelő fertőtlenítésében is.
„Az amerikai igények ugrásszerű növekedést mutatnak az AI-fejlesztések iránti keresletben, és ez nem véletlen: azok a vállalkozások, melyek kiaknázzák a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségeket, közel 40 százalékos emelkedést tapasztalnak az üzleti termelékenység terén. A modern technológiai megoldások egyre csak szaporodnak, és mindenhol körülvesznek bennünket. Éppen ezért érdekes, hogy mindeközben a felhasználók csupán harmada gondolja úgy, hogy AI-megoldásokkal találkozik a hétköznapok során" – hívja fel a figyelmet Gönczy Gábor, a magyar tulajdonú, amerikai piacon is aktív Stylers Group CEO—ja.
Szintet lépett a vásárlói élmény – így csinálják az amerikai nagyágyúk!
A mindennapokban leggyakrabban a telekommunikáció, a szórakoztatóipar és a kereskedelem területén alkalmazott mesterséges intelligencia-alapú fejlesztésekkel találkozhatunk. Az olyan nagy streaming szolgáltatók, mint a Netflix, a korábbi választásaink alapján ajánlanak nekünk bizonyos típusú tartalmakat, a közösségi oldalak pedig gyorsan feltérképezik érdeklődési körünket, hogy ahhoz illő posztokat jelenítsenek meg a hírfolyamunkban - ezt mind a felhasználói szokásainkat elemző gépeknek köszönhetjük. A járványhelyzetben ugyanakkor az internetes vásárlás is új erőre kapott, számos terméket az online térben szerzünk be, miközben egyre több szolgáltatás is a digitális világba települ. Kulcsfontosságú lett tehát a cégek számára, hogy a megfelelő terméket a megfelelő vásárlóknak kínálja.