Mozgásában korlátozott emberek életét megkönnyítő impact-befektetést zár le az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, miután portfoliója egyik tagjára, a kerekesszékek innovatív vezérlőberendezéseiben utazó NowTechnologies-ra egy világcég vetett szemet. Az elektromos kerekesszékek gyártásában világelső Sunrise Medical számára a fejlesztői tapasztalatuk miatt lett igazán vonzó a magyar startup csapat.
A 2014-ben alapított NowTechnologies a kerekesszékek piacán belül egy fontos problémára adott választ innovációjával, amikor Juhász Márton alapító ötlete nyomán, majd István Márk alapító-vezérigazgató csatlakozásával elkezdték a GyroSet Vigo nevű termékük fejlesztését. Ez egy kerekesszékekhez készült fejvezérlő, amelynek segítségével a felhasználó képessé válik a kerekesszéket apró fejmozdulatokkal vezérelni, még több mozgásában korlátozott mobilitását elősegítve.
Az amerikai piacon addigra már forgalmazásba került GyroSet Vigo-ra figyelt fel először a Sunrise Medical is, amely 130 országban van jelen, világelső a kézi és elektromos kerekesszékek, a motoros robogók, valamint a standard és rendelésre készült ülés- és pozicionáló rendszerek fejlesztésében, tervezésében, gyártásában és forgalmazásában, világszerte 2300 főt foglalkoztatva. Majd közös fejlesztésbe kezdett a gyártóóriás és a 15 fős fejlesztői csapat. A Sunrise Medical számára a közös munka során vonzóvá vált a NowTechnologies fejlesztői csapatának egyedülálló kompetenciája és 10 évnyi tapasztalata, így a globális cég kivásárlási ajánlatot tett. „Azonosak a vízióink a NowTechnologies csapatával: arra törekszünk, hogy javítsunk az emberek életén, különösen, hogy segítsünk a legsebezhetőbbeknek, hogy ők is ugyanúgy élvezhessék az életüket” – fogalmazott Thomas Babacan, a Sunrise Medical csoport elnök-vezérigazgatója. Szerinte a NowTechnologies érkezésével komoly innovációs képességgel és iparági tudással gyarapodott a Sunrise.
Az alapítás óta számos díjat elnyert NowTechnologies mostanra több projektben is együttműködött a Sunrise fejlesztői csapatával, a közös munka tehát már nem újdonság, ami nagyban megkönnyíti a csapat zökkenőmentes integrációját. A NowTechnologies által fejlesztett GyroSet Vigo már kedvező fogadtatásra talált a piacon, a jövőben pedig a Sunrise Medical a SWITCH-IT elektromos kerekesszékek speciális vezérlőinek kínálatába illeszti azt be. „Nagyon örülünk, hogy létrejött a megállapodás a Sunrise-al, mert egy olyan szervezetnek lettünk tagjai, amely globális elsőségre törekszik és az innovációt tartja a siker kulcsának, akárcsak mi. Büszke vagyok a csapatra, valamint az általunk kifejlesztett megoldásokra, melyek a Sunrise Medical hátterével és kapacitásával rengeteg emberhez juthatnak el a jövőben.” – mondta el István Márk, a NowTechnologies egyik alapítója és vezérigazgatója.
Indulása óta számos angyal- és intézményi befektető látott fantáziát a NowTechnologiesban. Weiszbart Zsolt anygalbefektető volt az első, aki fantáziát látott a projektben, majd az egyik legnagyobb hazai magán tőkealap, a DayOne Capital szállt be, amely a kezdeti stádiumban első intézményi befektetőként finanszírozta a startupot. "2014 óta támogatjuk Mártont és Márkot, akik végig hittek abban és be is bizonyították, hogy lehetséges Magyarországon világszínvonalú technológiai megoldást létrehozni és azt sikeresen a globális piacra vinni. Nyolc hosszú év megfeszített munkájának eredménye ez az exit, és drukkolunk az alapítóknak a sikeres folytatáshoz" – mondta el Kákosy Csaba, a DayOne ügyvezető partnere.
A Hiventures és a NowTech közötti együttműködés 2016-ban kezdődött, az azóta eltelt időszakban összesen négy finanszírozási körben, köztük a pandémia okozta nehézségek kiküszöbölésére emelt tőkét az alapkezelő a vállalkozásban, amelyek révén 25 százalékot meghaladó részesedése lett a magyar startup-ban. „2016 óta kísérjük az útján a NowTechnologies-t és nagyon büszkék vagyunk a sikerükre. Az ilyen erős exitek validálják a befektetői munkánkat, egyben a teljes magyar startup ökoszisztémára irányítva a globális méretű vevők figyelmét” – mondta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.