Magyarországra is jön a mikromobilitást segítő DUCKT

A mikromobilitási hálózatokat fejlesztő vállalat, a DUCKT 150, az elektromos rollereknek létesített dokkoló és töltőállomás üzembe helyezésével a közeljövőben indítja el kísérleti programját Párizsban. Ennek célja, hogy bemutassák az univerzális töltőinfrastruktúra miként gyorsíthatja fel a mikromobilitás elterjedését és ezzel a környezeti hatások csökkentését a nagyvárosokban. A tervek szerint, a sikeres franciaországi bevezetés után a szolgáltatás több európai országban, így Magyarországon is elérhetővé fog válni.

A projekt részeként a DUCKT a párizsi önkormányzat és az elektromos rollereket használók számára a közterületek rendezésének, az üzemeltetési költségek visszaszorításának, valamint az egyszerű, biztonságos, univerzális töltőhálózat kialakításának lehetőségét kínálja. A cél egy olyan önfenntartó infrastruktúra kialakítása, amely összeköti a tömegközlekedést és a közösségi mikromobilitási megoldásokat, illetve leszorítja az autók városi használatát, visszaadva a lakóknak a párizsi utcákat.

A fenntartható energetikában érdekelt fejlesztő, az EIT InnoEnergy részvételével megvalósuló projekt egyedi, teljesen adaptív, zöld megoldást kínál a felhasználónak. Annyira környezetbarát, hogy napelemek segítségével még a saját működéséhez szükséges energiát is képes előállítani a rendszer.

A kísérleti projekt a tervek szerint 2021. második negyedévében indul, és 12 hónapot fog felölelni.

A tervek szerint, a sikeres tesztidőszak után, számos európai nagyvárosban, így többek közt Magyarországon, elsősorban Budapesten is debütálni fog a DUCKT szolgáltatása. A bevezetés kapcsán Dervalics Ákos, az EIT InnoEnergy HUB Hungary vezetője arra hívta fel a városvezetők figyelmét, hogy el kell majd dönteniük: szabályozóként, infrastruktúra szolgáltatóként vagy szolgáltatóként kívánnak fellépni egyes közlekedési módok esetében. A lakosok közlekedési igényei és a város adottságai együttesen befolyásolják ezt a döntést. Legkézenfekvőbbnek az tűnik, ha a szabályozás és az infrastruktúra együtt jár: ennek eredményeként nem csak azt mondja meg a város, hogyan engedélyezi egyes közlekedési eszközök használatát, hanem azt is, hol és hogyan lehet azokat tárolni, tölteni. Ez a modell nagyban hozzá fog járulni az élhető környezet megteremtéséhez – véli a szakember.

Hirdetés átugrása →