Mindent a generációváltásról

November 29-én rendezik meg az Utódlásra felkészülni! - Generációváltás a családi cégeknél című konferenciát. Az esemény egyetlen intenzív nap alatt olyan, azonnal használható praktikus tudást ad, ami megalapozhatja a sikeres utódlás folyamatáta családi vállalkozások körében.

A nap során gyakorlott tanácsadók, kutatók a téma szakértői segítenek eligazodni a generáció váltás labirintusában. Az alapító és átvevő együtt készülhet fel a generációváltás szervezetfejlesztési, kommunikációs és érzelmi kihívásaira, a már sikeres generációváltó cégek tapasztalataiból tanulva.

A konferencia során olyan cégalapítók osztják majd meg gondolataikat, akik már sikeresen végig mentek a generációváltáson, de olyanok is, akik sikeresen átadták a cég irányítását, egy hosszú évek alatt kinevelt menedzsmentnek.

 

Az interaktív panelekben pedig a résztvevők – átadók és átvevők együtt – a saját cégük sikeres utódlása felé vezető lépéseken dolgozhatnak.

 

Kinek ajánljuk?

Akiket foglalkoztat a generáció váltás.

Akik el is kezdték a folyamatot.

Akinél 10 éven belül esedékes lesz a generáció váltás.

Akikneka legfontosabb, hogy megőrizzék és gyarapítsák a családi vagyont.

Akik szeretnének tanulni a sikeres generációváltó cégek tapasztalataiból.

 

További részletek a www.utodlasrafelkeszulni.hu-n.

 

Időpont:

2018. november 29. 9 órától 16.30-ig.

Helyszín:

Budapesti Gazdasági Egyetem, Aula

1055 Markó utca 29-31.

 

Program:

 

Délelőtt:

  • Mekkora gond valójában a magyar gazdaságnak az utódlás?

  • Családi vállalatok irányításának és utódlásának dinamikus utódlási modellje, a sikeres utódlás szervezeti és személyi feltételei, sikeres utódlás folyamata

  • Sikeres átadás sztorik – közvetlenül, őszintén a nehézségekről és a megoldásokról. Egy asztalhoz ültetjük az átadót, az átvevőt és az őket segítő tanácsadókat.

 

Délután:

  • Interaktív tapasztalat megosztás – egyéni problémák megbeszélése kisebb csoportokban, szakértő segítséggel, majd a tapasztalatok összegzése.

 

 

Hirdetés átugrása →