42 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a MOL hétfőn az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, a MÁV Zrt. 24 ezer litert kapott.
A kórházak ellátásáért felelős Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) telephelyére hétfőn 42 ezer liter saját gyártású fertőtlenítőszert szállított ki a MOL. A héten további, mintegy 200 ezer liter kerül majd az ÁEEK különböző egységeihez, az elkövetkező napokban ebből látják el MOL Hygi kéz- és felületfertőtlenítővel az összes magyarországi állami kórházat, illetve kap belőle a rendőrség és a honvédség is. Szintén a mai napon 24 ezer liter MOL Hygi fertőtlenítőszert juttattak el a MÁV részére, a dolgozók és az utasok védelme érdekében.
A MOL harmadik hete gyárt fertőtlenítőszert almásfüzitői üzemében. Az elmúlt hét végéig csaknem félmillió liter terméket szállított ki a vállalat – az Operatív Törzzsel együttműködve – a közfeladatot ellátó és a koronavírus elleni küzdelemben élen járó intézményekhez a kéz- és felületfertőtlenítő készítményekből. A MOL-csoporthoz tartozó, kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL-LUB Kft. mindössze két hét alatt állította át egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítő előállítására.
Április 16-án 480 liter Hygi érkezett a Békés Megyei Rendőrfőkapitányságra, Békéscsabára, és 720 liter a Békés Megyei Központi Kórházba, Gyulára, valamint 45 ezer liter a székesfehérvári vegyvédelmi alakulathoz. Korábban kapott már a fertőtlenítőből a Volánbusz, a BKV, a Miskolci Közlekedési vállalat, a Zalai Vízmű, a Magyar Posta, az ÁEEK, hulladékkezelők, közművek és önkormányzatok, rendőri és honvédelmi szervek, illetve kórházak is. A tervek szerint a Hygi április végétől a MOL töltőállomásain is kapható lesz.
Röviden a MOL Hygiről
- A MOL március végén kezdte meg a kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását.
- A vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL LUB Kft. mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát.
- Az egység a nap 24 órájában, három műszakban megállás nélkül dolgozik és termeli ki a napi mintegy 50 000 literes mennyiséget, amellyel a MOL jelentősen hozzá tud járulni a koronavírus okozta higiéniás helyzet eredményes kezeléséhez.